Vágólapra másolva!
Jól fogytak a világ egyik legnagyobb szépségipari cégének, a L'Orealnak a termékei Nyugat-Európában az első negyedévben. Észak-Amerikában viszont kis visszaeséssel szembesült a társaság, ami a várakozásaik szerint csak átmeneti lehetett.
Vágólapra másolva!
  • Az első negyedévben 2,8 százalékkal bővült a L'Oreal forgalma a legfontosabb piacnak számító Nyugat-Európában éves alapon. Jó hír, hogy a déli perifériaországokban is visszatért a növekedés útjára a kozmetikai szerek gyártója, és hat év után újra növekedni tudott az árbevétel.
  • Észak-Amerikában viszont gyengélkedett a társaság, mivel a Garnier és Maybelline termékei iránt visszaesett a kereslet. Így ebben a régióban 0,6 százalékkal csökkent a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma.
  • A L'Oreal teljes (devizahatásoktól és egyszeri tételektől megtisztított) árbevétele 3,5 százalékkal emelkedett az első három hónapban, azonban a devizamozgásokat figyelembe vége 2,2 százalékos volt a visszaesés. A cég elsősorban az euró erősödése miatt tudott csak 5,64 milliárd eurós árbevételt kimutatni, ami elmaradt az elemzők által várt 5,71 milliárd eurós értéktől.
  • Jean-Paul Agon szerint az év hátralévő részében az árbevételük bővülése egy biztos növekedési ütemre fog beállni, és a várakozásaik szerint felül fogják teljesíteni a széles körű kozmetikai piac 3,5 százalékos növekedését idén.
  • Az eredményekre 2 százalékos emelkedéssel reagáltak a L'Oreal részvényei.
Forrás: Investor.hu