Zabálni fogják az aranyat a kínaiak

Vágólapra másolva!
A következő négy évben egynegyedével nőhet az arany iránti kereslet Kínában a World Gold Council várakozásai szerint. A növekvő aranykereslet elsősorban az egyre vagyonosabb középosztály felől érkezhet majd. 
Vágólapra másolva!

A World Gold Council szerint a következő négy évben 25 százalékkal fog emelkedni a fizikai arany iránti kereslet Kínában, mely így meghaladhatja az 1350 metrikus tonnát 2017-re.

A jelenleg a világ legnagyobb fizikai arany felhasználójának számító Kína tavaly vette át a vezető szerepet Indiától, ahol az importvám többszöri emelése hátráltatja az arany keresletét. Kína aranyéhsége egyre nagyobb, és tavaly már a világ magáncélú arany-felhasználásának 28 százalékáért felelt a hatalmas ország.

2013-ban soha nem látott mennyiségben vásárolták az aranyékszereket Kínában, ahol összesen 669 tonnányit vettek ezekből az eszközökből. A kínaiak elsősorban az arany árfolyamának tavalyi óriási mélyrepülését használták ki vételekre az utóbbi hónapokban.

Forrás: World Gold Council, Investor.hu

A kínai aranykereslet elsősorban annak köszönhetően emelkedhet tovább, hogy a még mindig jelentős gazdasági növekedésnek köszönhetően nagy mértékben bővül a vagyonos emberek száma is, akik a nemesfémbe helyezhetik el megtakarításaik bizonyos hányadát. Kína a lassulásával kapcsolatos félelmek ellenére még mindig 7,4 százalékos növekedésre lehet képes idén az elemzői várakozások szerint, ami változatlanul tekintélyes GDP-bővülésnek felelhet meg. Így a következő hat évben 60 százalékkal emelhedhet a középosztályba tartozó emberek száma, ami 500 millió főre ugorhat a szervezet szerint.

A kínai aranykereslet további bővülése pedig az arany árfolyamára lehet kedvező hatással, mely ma is nagy zuhanást mutatott be, és 1320 dollárról 1290 dollár alá esett vissza.

Arany 1 órás grafikon Forrás: Tradingview.com, Investor.hu