Bíztunk a gazdasági helyzetben a tél végén

Vágólapra másolva!
Közzétette régiós optimizmus-felmérését 2014. januárjáról és februárjáról a TÁRKI.
Vágólapra másolva!

A gazdaság pillanatnyi állapotával leginkább a lengyelek voltak elégedettek, 20 százalékuk ítélte nagyon jónak, 37 százaléknyian se nem jónak, se nem rossznak, 31 százalék rossznak, 7 százalék nagyon rossznak. 100 megkérdezett cseh közül csak 8 vélte úgy, hogy minden remek, ellenben 45 százalékuk tartotta rossznak a helyzetet. A szlovák megkérdezettek 8 százaléka gondolta nagyon jónak, ám 25 százalékuk nagyon rossznak, ahogy a gazdaság áll.

Ami hazánkat illeti, januárban a megkérdezettek 10, februárban 12 százaléka ítélte nagyon jónak a helyzetet. A se nem jó, se nem rossz állapotra szavazók 46-ról 40 százalékra csökkent egy hónap alatt, mindkét időszakban 34 százaléknyian vélték úgy, hogy rosszul állunk.

Ennél informatívabb, hogy az év elején gyorsan növekedett a derűlátás: míg januárban a megkérdezettek 27, addig februárban 34 százalékuk fogalmazott úgy, sokkal jobb idők jönnek. 46-ról 36 százalékra esett azok száma, akik szerint a helyzet nem változik, 17 százalék helyett 13 százalék tippelt arra, hogy rosszabb lesz.

A grafikonok részletesen megtekinthetők itt.