Nem kell szeretnünk a bankokat. De hitelre szükség van

hitel, illusztráció, demonstrálók transzparensekkel a Jobbik és az otthonvédelmi civil szervezetek demonstrációján a budapesti Markó utcában, a Kúria épülete előtt
Budapest, 2013. december 16. Demonstrálók transzparensekkel a Jobbik és az otthonvédelmi civil szervezetek demonstrációján a budapesti Markó utcában, a Kúria épülete előtt 2013. december 16-án. A Kúria polgári kollégiuma ezen a napon jogegységi ülésen tárgyalja a devizahitelek elvi kérdéseit. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Elkerülhetetlen, hogy a hitel – egészséges mértékben – újra életünk részévé váljon. A kérdés csak az, hogy egy éven belül vagy három éven belül lesz érdemi fordulat.
Vágólapra másolva!

A hitel 2008 ősze óta perzselő gyűlölet tárgya Magyarországon. Akinek van, menekül belőle, akinek nincs, az gondolni sem akar rá. Több mint öt év után oda jutottunk, hogy a vállalatoknak még ingyen sem kell a hitel, a lakosság pedig a valaha svájci frankban elérhető kamatszintnél olcsóbb forinthiteleket sem keresi. Így alakul ki lassan egyfajta hiánybetegség, ami lassan, de könyörtelenül mardossa a társadalmat: a gazdaság sokkal kisebb mértékben nő, mint az hitelundor hiányában lehetséges lenne. Kisebb gazdasági növekedés, kevesebb beruházás, kevesebb munkahely, alacsonyabb fizetés.

Indulat és kivárás

A probléma gyökere, hogy mérhetetlenül rövidlátók vagyunk. 2008 őszén kirobbant egy pénzügyi válság, melynek semmi egyéb következménye nem lett, mint néhány korábbi hitelválságnak: égetni kezdte a magyar gazdaságot a hitelek túlzott nagyságrendje, túlnyújtott futamideje és devizaháttere. A személyes drámák a szemünk előtt játszódtak: felháborodás, tüntetések és perek. Féligazságokat, tudatos megtévesztéseket hallhattunk ahelyett, hogy egy következetes gazdasági-szociális segélyprogrammal végleges megoldásig jutott volna a helyzet. Öt és fél évvel a pénzügyi robbanás után még mindig indulatot és kivárást érzékelni. A banki oldalon hatalmas a befagyott, nem fizető hitelállomány, a lakossági oldalon hatalmas a félelem a hiteltől, a vállalati szegmensben pedig hiányzik a beruházási hajlandóság.

A múlt évben, amikor az MNB hitelprogramjának köszönhetően több mint 700 milliárd forint kvázi ingyenhitel került a vállalkozásokhoz, az összesített vállalati hitállomány mégis csökkent. Ugyancsak tavaly, amikor már olcsóbban el lehetett érni a forintalapú lakáshitelt, mint a válság előtt a svájci frank alapú hitelt, a lakossági hitelállomány rendületlenül tovább csökkent.

Összesen 13 százalékkal (az inflációt is figyelembe véve 27 százalékkal) esett vissza 2009 elejétől 2013 végéig a vállalatok hitelállománya. A hitelcsökkenés mértéke a lakosságnál 22 százalék, inflációt is figyelembe véve 35 százalék volt ugyanezen időszakban. A magyar gazdaság számára a hitelállomány tartós csökkenése jelentős, többszázalékos GDP-áldozatot eredményezett.

Valami megváltozott

Nem lehet nem észrevenni, hogy az MNB változtatni szeretne. Új hiteleket akar a gazdaságba pumpálni. A vállalatok számára ma 2,5 százalékon érhető el akár 10 éves futamidejű beruházási hitel, ami – figyelembe véve, hogy 2015 közepén már 3 százalék lesz az infláció – nagyon hamar pénzügyi értelemben ingyenhitelt eredményez. A kereslet ennek ellenére kicsi, de a jegybank gyorsan reagál, és háromhavonta kiigazítja a hitel feltételeit.

A konkrét hiteltámogatás mellett (ingyenes forrás biztosítása a kereskedelmi bankoknak) szakmai vitát kezdeményezett az MNB a hazai bankrendszer jövőjéről. A jegybank deklaráltan aktívabb hitelezést szeretne látni és – az elmúlt évek veszteséghegyeit követve – fenntartható profitabilitással rendelkező bankrendszert.

A hitelezés beindítására tehát már a hazai pénzügypolitika legfelsőbb irányítói szerint is szükség lenne. Akkor mi a gond?

Mi kell a lakosságnak?

Aki hitelt szeretne, az immár közel két éve csak vár. De mire?

  • A használt lakás vásárlásához felhasználható támogatás szabályozására, a félszocpol újbóli megjelenésére. Új építésű lakás csak marginális számban elérhető az országban (és ez így marad a lakáspiac élénküléséig), ezért a jelenlegi szocpol-támogatás szinte csak virtuális jelentőséggel bír.
  • Az ingyenes köztisztviselői hitel szabályainak megalkotására.
  • Az állami kamattámogatás újragondolására: Varga Mihály tavaly ősszel vetette fel, hogy gondolkoznak a lakosság számára is kedvezményes hitelprogram kidolgozásán. A jelenleg elérhető legjobb banki hitelek ugyanis olcsóbbak, mint az állami kamattámogatással rendelkező hitelek. A várakozás tehát jogos, hogy vagy a 7 százalékos jegybanki alapkamatnál megalkotott kamattámogatást alakítsa át a kormány, vagy jöjjön egy teljesen új program.

Egyébként azon kevesek, akik hitelt vesznek fel, láthatóan lényegesen reálisabban gondolkoznak: a statisztikák szerint mind az ingatlanértékhez viszonyított átlagos hitelösszeg, mind a hitelek átlagos futamideje csökkent a válság előtti szinthez képest.

A devizahitelesek helyzete

A kormányzati szerint olyan megoldás kell, amellyel a devizahitelesek nem kerülnek jobb helyzetbe, mint a forint hitelesek. Ez logikus, ám ha a devizahitelesek helyzetének könnyítése nem teremt kedvezőbb helyzetet, mintha adott pillanatban forint hitelt vettek volna fel, akkor a képletnek nincs megoldása. Matematikailag nem jön ki. Azt a mértékű könnyítést, ami a forint hitelesek szintjére hozza a devizahitelesek törlesztő terheit, az adósok jelentős része számára az árfolyamgát konstrukciója megteremtette. Miközben fuldoklunk a devizagyengüléstől, elfelejtjük, hogy az adósok számottevő részénél a fizetőképtelenséget a jelentősen meggyengült munkaerő piaci helyzet váltotta ki: a munkanélküliség, vagy az, hogy a lényegesen alacsonyabb fizetést az új munkahelyen.

Kiszámítható, hosszú távon érvényes feltételrendszerre lenne szüksége a hitelpiacnak, rögtönzésszerű változások nélkül. A devizahitelesek esetében fel kellene ismerni, hogy a szociális szempontok differenciált érvényesítése nélkül nem lesz olyan megoldás, amely pénzügyileg nem okoz hatalmas károkat vagy a bankrendszernek, vagy az adófizetőknek, vagy mindkét csoportnak.

Változatni kell a kommunikáción is: ha már az MNB is növelné a hitelezést, akkor be kellene szüntetni a hitel rémképének lebegtetését. Meg kell tanítani a lakosságot arra, hogy mit jelent a felelős hitelfelvétel, nem pedig ijesztgetni a devizahitelesek drámájával. Ami történt, az drámai volt, ám nem érdemes fokozni a tragédiát az indulatalapú megközelítésekkel.

A vállalatok igényei

Ha ma betérünk egy bankba, és közöljük, hogy van egy cégünk, és hitelt szeretnénk, akkor tárt kapukat döngetünk. Feltéve, hogy olyan cégünk van, amely hitelképes. Rendelkezésünkre áll a 2,5 százalékon elérhető Nemzeti hitelprogram (NHP), vagy akár a 6,5 százalékos kamatterhet jelentő Új Széchenyi-hitel. Mindkettő fix kamatozással, akár 10 évre, devizakockázat nélkül.

Mit jelent az NHP nyújtotta lehetőség, amiből egész egyszerűen lényegesen a várakozások alatt tudtak kihelyezni a bankok (és nem azért, mert nem akartak hitelezni, hanem azért, mert nincs olyan kereslet, amely az előírásoknak megfelel)? A 2,5 százalékos kamat konkrétan ingyenes hitelt jelent. 2014 közepe és 2015 közepe között ugyanis 3 százalék lesz az infláció a jegybank várakozásai szerint. Ha ez beigazolódik, akkor a hitel felvételét követően pár hónappal már az inflációnál kisebb kamatot fizetünk. Más megközelítésben: az NHP 10 évre alacsonyabb kamat mellett elérhető, mint amit az USA kormányzata fizet a befektetőknek a 10 évre, dollárban felvett hitelei után. (Ellenőrző kérdés: inkább az amerikai kormánynak adnának kölcsön 10 évre dollár alapon 2,7 százalékért, vagy egy magyar magánszemély által tulajdonolt kft.-nek 10 évre forint alapon 2,5 százalékért?)

Az ingyenhitel a bolondnak is megéri. Vagy mégsem. A vállalatok racionális gondolkodást feltételezve csak akkor hajtanak végre beruházást és vesznek fel hitelt, ha kiszámítható gazdasági környezetre és a termékeik iránti stabil keresletre számítanak. Úgy tűnik, hogy ezek ma nem adottak.

A vállalatok hitelfelvétele minden bizonnyal akkor fog érdemlegesen beindulni, amikor nem az állami szektor beruházásai és két-három multinacionális autógyár elszigetelt jó teljesítménye lendíti meg a magyar GDP-t, hanem egy szerkezetét tekintve egészséges gazdasági növekedés indul meg.

Elkerülhetetlen a kiegyezés

A hitelek már a középkor óta bankokon keresztül jutnak el a lakossághoz és a vállalkozásokhoz. Levegőhöz kell tehát juttatni a bankokat ahhoz, hogy a gazdaságban a vérkeringés, azaz a pénz áramlása egészséges legyen.

A kormányzat elvitathatatlan érdeme, hogy az elmúlt években sokat tett a felelős hitelezésért a szabályozás átalakításával; a hitelkamatok változtatásának átláthatóvá tételével, a lakossági devizahitelezés de facto beszüntetésével, a nyújtható hitel összegének jövedelem és ingatlanérték függvényében történő limitálásával. A bankszektor és a kormányzat között a feszültség azonban mind a mai napig kézzelfogható, ennek eredményeként a bankok működése nem optimális, a fejlesztések óhatatlanul elmaradnak.

Ha működő, szépen növekedő gazdaságot szeretnénk, létszükséglet a kiegyezés a kormányzat és a bankszektor között. Nem kell, hogy szeressük a bankokat. Azt azonban lehetetlen nem tudomásul venni, hogy jól működő bankrendszer nélkül egy gazdaság csak beteges lehet.

A szerző a Bankmonitor.hu ügyvezetője.