Jól fogytak a Pepsi édességei

Vágólapra másolva!
A vártnál jobb gyorsjelentést tett közzé ma a Pepsi, mely elsősorban az édességei iránti növekvő keresletnek köszönheti a remek eredményeket. 
Vágólapra másolva!
  • A PepsiCo 1,22 milliárd dolláros, részvényenként 79 centes nettó profitot ért el az első negyedévben. Ez 13 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1,08 milliárd dolláros profitnál. Az egyszeri tételektől tisztítva 83 centes EPS-t ért el az üdítőital-gyártó, ami felülmúlta a 76 centes elemzői váraozásokat.
  • A devizahatásoktól tisztított árbevétel 4 százalékkal emelkedett, és 12,62 milliárd dollárt tett ki. Ez szintén meghaladta az elemzői várakozásokat (12,43 milliárd dollár).
  • A remek eredmények elsősorban az édességek iránti növekvő keresletnek tudhatóak be, a cég világszerte 2 százalékkal tudta növelni a különböző snackek eladásait. A kólák eladásai viszont 1 százalékkal esett vissza a fő piacnak számító Észak-Amerikában.
  • Ezek után Nelson Peltz nagybefektető ismét megkísérelheti meggyőzni a Pepsit, hogy válassza szét üdítőital- és édességgyártó (Frito Lay) divízióját, melyet az utóbbi hónapokban egyre erőteljesebben igyekezett elérni. Peltz szerint a két egység egymástól függetlenül jóval hatékonyabban működhetne, mivel célzottabb marketing-tevékenységet lehetne végezni, és a költségcsökkentéseket is eredményesebben lehetne végrehajtani.
  • Az eredményekre félszázalékot erősödtek a Pepsi részvényei.