Kapkodják a Sony konzoljait

Vágólapra másolva!
Már több mint 7 millió fogyott a Sony nagysikerű játékkonzoljaiból, a PlayStation 4-ből világszerte, ami messze felülmúlta a vállalat legoptimistább várakozásait. Ráadásul a nagy rivális Microsoft Xbox One értékesítéseit is jócskán lehagyta a japán gyártó.
Vágólapra másolva!
  • A Sony tájékoztatása szerint a PlayStation 4 konzolok globális értékesítése átlépte a lélektani 7 millió darabot április 6-án. Ezzel a PlayStation 4 eladásai messze felülmúlták a Sony korábbi várakozásait, mivel a vállalat tavaly ősszel még csak úgy számolt, hogy március végéig nagyjából 5 millió darabot fognak tudni értékesíteni az eszközből.
  • A Sony konzoljai nagy sikernek örvendenek a piacon, már februárban is arról számolt be a társaság, hogy közel kétszer annyit adtak el belőlük az USA-ban, mint amennyi nagy rivális Microsoft Xbox One konzoljából fogyott. Akkor azonban pontos számokat nem publikált a gyártó. A VGChartz.com számításai szerint a Sony előnye közel sem csökkent, mivel a Microsoft Xbox One-okból 4,2 millió darab fogyhatott április elejéig.
PlayStation4 Forrás: Sony

  • Andrew House, a Sony konzolgyártó részlegének vezérigazgatója érthető módon örömét fejezte ki az értékesítési számokkal kapcsolatban, és közölte, jelenleg a nagy kereslet kielégítésével küzdenek.
  • A PlayStation 4-ek iránti hatalmas kereslet segíthet elhományosítani a Sony körüli problémákat. A japán társaság februárban egy vaskos profitwarninggal szomorította befektetőit, és egy 5000 fős leépítést jelentettek be. Múlt héten pedig figyelmeztettek, hogy könnyen tűzbe borulhatnak egyes Vaio laptopjai. A vállalat inkább csak küszködik a fő üzletágaiban (okostelefon, PC, televízió), amiatt óriási átszervezésekbe kezdtek, és többek között leválasztják a TV-üzletágat, valamint eladják a Vaiot.
  • A Sony ezen túl azt is bejelentette, hogy 15,3 milliárd jenért (150 millió dollár) eladta a Square Enix-ben meglévő részesedését az SMBV Nikko Securitiesnak. Az ügylet 4,8 milliárd jennel javíthatja a cég eredményeit az aktuális negyedévben.
  • A kedvező hírek ellenére ma 0,8 százalékot esett a Sony árfolyama.
Forrás: Investor.hu