Mexikói milliárdossal akadékoskodnak az osztrákok

Vágólapra másolva!
Hirtelen nagyot fordult a hangulat a Telekom Austria körül, ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, miszerint egyelőre nem született döntés a vállalat jövőjével kapcsolatban. A vállalat első számú tulajdonosának felügyelőbizottsága állítólag döntésképtelen volt az ügyben, amire a telekompapír jókora árfolyamzuhanással reagált. Nagy gond azonban még nincs, a sztori még így sem sérült.
Vágólapra másolva!
  • Ahogyan az várható volt, az osztrák állami vagyonkezelő (ÖIAG) öt szakszervezeti tagja bojkottálja az América Móvillal kötendő szindikátusi szerződést – írja a Bloomberg három bennfentes személyre hivatkozva.
  • Ráadásul az ÖIAG öt szakszervezeti tagjai mellett három másik sem jelent meg a felügyelőbizottság mai ülésén, így egyelőre döntés sem született az ügyben. Ennek oka, hogy a 14 tagú felügyelőbizottság döntéséhez legalább hét fő szavazata szükséges.
  • A szindikátusi szerződés aláírásával a két legnagyobb tulajdonos, az ÖIAG, illetve az América Móvil részesedését egyben kellene figyelembe venni, aminek következtében egy felvásárlási ajánlattal kellene előállniuk. Ahogyan azt korábban is írtuk, az ajánlat vélhetően a mexikói telekomcégtől jönne.
Forrás: Investor.hu
  • A szerződés hiánya komoly aggodalomat keltet befektetői berkekben, aminek következtében a 2 százalékos pluszban is járó Telekom Austria árfolyama mélyrepülésbe kezdett. Jelenleg 3,6 százalékos csökkenést láthatunk a tegnapi záróárhoz képest.
  • Egyelőre azonban még nem kell megijedni, mivel a felvásárlási sztori még mindig él. Ezt tulajdonképpen az osztrák pénzügyminiszter délelőtti nyilatkozata is megerősíti, Michael Spindelegger elmondása szerint ugyanis a világ második leggazdagabb emberének érdekeltségi körébe tartozó América Móvil elfogadta az osztrák kormány feltételeit. Ennek eredményeképpen a Telekom Austria központja Bécsben marad, illetve az állami legalább egy 25 százalékos csomagot tart meg a cégben. A szakszervezeti tagok viszont a munkahelyek védelmének érdekében bojkottálják a tranzakciót.
A Telekom Austria napi grafikonja (Bécs) Forrás: Investor.hu