Mibe fektessünk, ha jön a szárazság?

2014.04.23. 16:45

Amerikától egészen Ausztráliáig egyre több szakértő vélekedik úgy, hogy idén újra lecsap az El Ninoként ismert időjárási jelenség, amely komoly árfolyam emelkedést eredményezett az elmúlt hónapokban a kávé és egyéb termények esetében is. A drágulás a "kisded" érkezésével jó eséllyel tovább folytatódhat, ebből pedig a befektetőként sokat proftálhatunk. Ráadásul megtakarításaink kockázatkezelése során akár jól is jöhet, ha egy árupiaci termékkel bővítjük a portfóliónkat.

Komoly fejtörést okoz a világ számos országában az El Ninóként, azaz kisdedként elhíresült időjárási jelenség, amelynek idei bekövetkeztét egyre biztosabbra veszik a szakemberek. Emiatt több mezőgazdasági árucikk árfolyama meredek emelkedésen ment túl az elmúlt hetekben/hónapokban, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben kifulladna a hegymenet, amiből még akár a befektetők is jókora hasznot tehetnek zsebre. És hogy mindezt hogyan? Arra is kitérünk rövidesen!

Éppen ezért érdemes lehet körülnézni az árupiacon, ahol az El Ninónak köszönhetően a befektetők elsősorban az árak emelkedéséből profitálhatnak az elkövetkezendő időszakban. Mielőtt azonban kicsit jobban elmerülnénk a témában, szeretnénk felhívni a figyelmet az Investor.hu csütörtöki előadására, ahol a befektetési lehetőségek felkutatásáról lesz szó.

Mi az az El Nino?

Az El Nino egy 2-7 évente visszatérő jelenség, a Csendes-óceán trópusi vizeinek periodikus melegedését jelenti, amit a légnyomás és a szélviszonyok megváltozása kísér, és hatalmas távolságokra kiterjed időjárás-módosító hatása.

A jelenséget elsőként Peru és Ecuador partjainál figyelték meg, azóta azonban több földrészen is felismerték a hatását: szélsőséges szárazság, erdőtüzek, más helyen heves viharok, esőzések és árvizek, szokatlan erősségű hóviharok, gyakori tornádók és hurrikánok jellemzik azokat a hónapokat, amikor El Ninóról beszélhetünk. Az El Nino kifejezés spanyolul kisdedet jelent, ami az újszülött Jézusra utal, mivel a jelenség karácsony táján a legintenzívebb a perui partoknál.

Az amerikai klímakutató központ előrejelzése szerint már 65 százalék a valószínűsége az El Nino bekövetkeztének, holott korábban még csak 52 százalékkal számoltak. Hasonló véleményen vannak Ausztráliában is, ahol a meteorológiai intézet már 70 százalék feletti esélyt lát a kisded érkezésére, ami több országban is komoly szárazságot (Ausztrália, Indonézia, Brazília stb.) okozhat. Az időjárási jelenség érkezését a világ másik felében júliusra teszik.

Mely terményekre figyeljünk?

Éppen a hétvégén számoltunk be az egyik érintett terményről, a kakaóbabról, aminek az árfolyama nemrégiben két és fél éves csúcsra emelkedett, részben az El Ninotól való félelem miatt. Nem elég ugyanis, hogy a kínálat nem tudja kielégíteni a keresletet, de még várhatóan a legnagyobb kakaóbab termelő országoknak, mint Elefántcsontpart, Ghána, illetve Indonézia is szárazsággal kell majd szembenéznie, ami egyáltalán nem kedvez a termés szempontjából.

Persze nem a kakaóbab az egyetlen érintett termény, a Goldman Sachs elemzői összegyűjtötték, hogy mely mezőgazdasági cikkek a legérzékenyebbek az El Ninóra. Ezek szerint komoly veszély leselkedik a pálmaolajra, a cukorra, a kávéra, és ugyebár a kakaóra is.

A pálmaolaj esetében is hasonló a gond, mint a kakaóbabnál, hiszen a termelés 86 százalékát adó Malajzia és Indonézia egyaránt rajta található az El Nino veszélyeztette országok listáján. De jól láthatóan az idén árfolyamot duplázó kávét is igen érzékenyen érinti a "kisded" érkezése.

Az El Nino által leginkább érintett termények árfolyamaForrás: Investor.hu

Egyes országokban viszont éppen ellentétes hatást fejt ki az El Nino. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium várakozásai szerint ugyanis az USA kukorica-, szójabab- és gyapottermésére éppen, hogy jó hatással lesz az időjárási jelenség.

És hogy mindebből hogyan profitálhatunk?

Az imént említett árupiaci termékek árfolyamának emelkedéséből, vagy akár csökkenéséből az Investor Trader ügyfelei is könnyedén részesülhetnek, mégpedig ETF-ek segítségével. Az ETF tulajdonképpen egy befektetési alap, melyet nem a naponta egyszer megállapított váltási és visszaváltási árfolyamon vásárolhatunk, illetve adhatunk el, hanem folyamatosan kereskedik a tőzsdén, s így árfolyama ugyanúgy mozog, kereskedése ugyanúgy működik, mint egy részvény esetében.

Ráadásul a kockázatvállalóbb befektetők akár tőkeáttéles ETF-en keresztüls is fel tudnak pozíciót venni a kívánt termékben, azaz az árfolyam elmozdulásának többszörösét is meg tudják kedvező esetben keresni. Persze ne feledjük, hogy itt nagyobb kockázatot vállalunk.

Az ETF-fel való kereskedést diverzifikációs szempontból is érdemes lehet megfontolni, hiszen minden befektető számára kulcsfontosságú a portfóliójának megfelelő alapokra való helyezése. Ennek elérése érdekében célszerű minél több (ésszerű keretek között) lábon állni, ami nem csak a különöző részvények között értendő, hanem az egyes eszközkategóriák között is.

Miért is? Bárkivel (kis- és nagy befektetőkkel egyaránt) előfordulhat, hogy rosszkor rossz lóra tesz, még az úgynevezett tőzsdegurukkal is. A hibázás lehetősége tulajdonképpen a befektetések velejárója. Ugyanakkor, ha előre felkészülünk, akkor könnyedén csökkenteni tudjuk a kockázatunkat, mégpedig úgy, ha megtakarításainkat több kosárba helyezzük. Hiszen ha netán az egyik befektetésünk nem jön be, akkor a tőke megosztottsága ellensúlyozni tudja ezt a negatívumot. 

Persze ne gondoljuk, hogy csak az árupiacon lehet manapság jó befektetési lehetőségeket találni. Ha kíváncsi a profik véleményére, hogy meddig tarthat még a tőzsdei szárnyalás, illetve hogy milyen régiókban érdemes befektetési sztorikat keresni, akkor mindenképpen ott a helye az Investor.hu soron következő előadásán. De ha esetleg csak arra kíváncsi, hogy mi újság a magyar piacon, akkor is nagy örömmel várjuk. Regisztráljon és jöjjön el!