Vágólapra másolva!
Hat egymást követő napon tudott emelkedni az S&P 500 tőzsdeindex, ezzel pedig 2013 szeptembere óta a leghosszabb nyerő szériáját állította fel. Ma Ázsiában már vegyes a hangulat, a tokiói tőzsde emelkedni tud, ellenben Kínában már lefelé haladnak a parkettek.
Vágólapra másolva!
  • Igen komoly nyerő szériában van az S&P 500 tőzsdeindex, ugyanis már hatodik egymást követő napon emelkedett, és kedden végül 1879,55 ponton zárt. Mellette a Dow Jones és a Nasdaq is pluszban zárt.
  • A hangulatot segítették a vártnál jobb gyorsjelentések, valamint az egészségügyi szektorból érkező összeolvadási hírek is pozitívan hatottak a parkettekre.
  • Emellett még a lakás piacról is inkább támogató makroadat érkezett, ugyanis bár a használtlakás eladások márciusban picit csökkentek (2012 júliusa óta a legrosszabb szám), mégis kisebb ütemben, mint ahogyan az elemzők várták.
  • Ma Ázsiában már nem egyértelműen pozitív a hangulat, bár Japánban pluszokat lehet látni, Kínában már lefelé haladnak a tőzsdék.
  • Ennek oka, hogy az HSBC kínai feldolgozói ipari beszerzési menedzserindexe bár a vártnak megfelelően alakult (48,3 pont), azonban az 50 pont alatti érték zsugorodást jelent, ami egyes elemzők szerint arra világíthat rá, hogy a 7,5 százalékos idei GDP-növekedés is túl optimista várakozás lehet. Így Hongkongban 0,9 százalékos a mínusz, de Sanghajban is 0,3 százalékos csökkenést lehet látni.
  • A határidős indexek alapján Európában kisebb pluszokkal indulhat a kereskedés, bár az még változhat reggel kilenc óráig.
  • Ma Európából és az USA-ból is érkeznek beszerzési menedzserindex adatok, valamint az Egyesült Államokból még újlakás-értékesítési adatok is, amik megmozgathatják majd a piacokat.
  • Emellett pedig folytatódik a jelentési szezon is, ma 40 cég beszámolójával, köztük a Boeing, a Dow Chemical és a Delta Air Lines piacnyitás előtt, míg az Apple és a Facebook piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu