100 milliárdot fizethet a Viagra gyártója

Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy hamarosan sor kerül a világ valaha volt egyik legnagyobb felvásárlására, miután megállás nélkül a formálódó Pfizer-AstraZeneca házasságról cikkez a pénzügyi sajtó.
Vágólapra másolva!

100 milliárd

A korábbi, 98,7 milliárd dolláros ajánlatánál is többet fizetne a Pfizer az AstraZenecáért, derült ki a társaság közleményéből, ami részvényebként 46,61 fontot jelentett korábban. A Pfizer szerint a novemberi ajánlat alulértékelte az AstraZenecát, valamint annak lehetőségeit.

Az tény, hogy az előző hetekben többször is felröppent a pletyka egy esetleges felvásárlásról, aminek az AstraZeneca részvényesei is örülhettek. A részvény ugyanis 38 font közeléből 42 fontig ugrott az előző héten, ma pedig újabb ugrást mutatott a részvény, 46,5 fontig, aminek hátterében az állt, hogy a Pfizer elismerte, továbbra is érdeklődnek a vállalat iránt.

A felvásárlás esélyét egyébként az is növeli, hogy részvénypiaci reakciók eredményeként egyre nagyobb lehet a nyomás a menedzsmenten, hogy tárgyalásokba kezdjenek a felvásárlásról. Abban az esetben, ha az egész ügyből nem lesz semmi, akkor a részvények árfolyama vélhetően jelentősen visszaeshet, akár 38 font közelébe is, ezt pedig aligha akarnák látni a jelenlegi befektetők.

Az elemzők szerint egyébként a rák ellenes gyógyszerei miatt lehet remek felvásárlási célpont az AstraZeneca a Pfizer számára. Ugyanakkor a felvásárlás mellett szólhat az is, hogy az amerikai vállalat jelentős mennyiségű (10 milliárd dollárnál is több) készpénzzel rendelkezik Amerikán kívül, amit, ha hazavinne, akkor komoly adó terhelne.

Ennyi pénzt még sohasem

Ezzel együtt egy ekkora felvásárlásban akár a kormányzati döntéshozóknak is beleszólása lehet, miután az AstraZeneca közel 7 ezer embert foglalkoztat az Egyesült Királyságban, és a brit gyógyszeripar meghatározó szereplőjének számít. Az pedig csak hab a tortán, hogy ennyi pénzt angol vállalatért még sohasem fizetettek.

Bárhogyan is alakul, a gyógyszeriparban folyamatosak az utóbbi időben a nagyobbnál nagyobb felvásárlások, miután egyre intenzívebbé vált a verseny. Ebből a szempontból tehát egy Pfizer-AstraZeneca házasság is beleillene a történetbe.