A kormány szerint a járműipar a magyar nemzetgazdaság zászlóshajója, a jövőben ezért a villamos- és metrógyártás kapacitását bővítenék. Az Origo információi szerint a Budapestre szánt 47 új villamos egy részét Dunakeszin szerelhetik össze. 

A jövőben Magyarországon gyárthatják a Budapestre szánt villamosok egy részét – értesült az Origo. A kormány és az érintett külföldi cégek várhatóan a jövő héten jelentik be az erről szóló megállapodást.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly nyáron írt ki pályázatot 37 villamos beszerzésére, ezek a tervek szerint az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakon futnának. A nyertes 27 milliárd forintos ajánlattal a spanyol CAF lett, a céggel a főváros március elején kötött szerződést. Később a megállapodást módosították, így 37 helyett 47 villamos érkezik majd Budapestre. Az első járművek 2015 őszén érkezhetnek meg.

A CAF által gyártott villamos Debrecenben.Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A pályázati anyagához a CAF csatolt egy szándéknyilatkozatot. Az Origo által megismert dokumentumban az olvasható: amennyiben a spanyol cég megnyeri a tendert, „úgy kész Magyarországon (Dunakeszin) a villamosok gyártása egyes területein együttműködni”. A villamosok tesztelését a cég szintén Dunakeszin végezné.

A koncepciót úgy valósítaná meg a kormány, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) megvásárolná a Bombardier-MÁV Kft. dunakeszi telephelyét. Az erről szóló kormányhatározat előkészítése jelenleg zajlik. A 65 százalékban a kanadai Bombardier Transportation és 25 százalékban a MÁV tulajdonában lévő társaság vonatok, villamosok, metrók felújításával, javításával foglalkozik.

A tervek szerint a CAF vállalná, hogy a Budapestre szánt villamosok egy részét a magyarországi üzemben szereli össze. A gyártókapacitás a jövőben alkalmas lenne például arra is, hogy felújítsák a budapesti 3-as metró szerelvényeit.

Úgy tudjuk, az erről szóló tárgyalásokon részt vett Tuzson Bence, Dunakeszi fideszes parlamenti képviselője is. Tuzson szerette volna, ha még az áprilisi parlamenti választás előtt bejelentik a projektet, amely várhatóan több száz új munkahelyet teremthet a körzetben. A beruházás végül nem befolyásolta Tuzson mandátumát, a szavazatok 43 százalékával győzött. (A politikusról szóló portrénkat itt találja.)

Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár az Origónak írt levelében megerősítette, hogy zajlanak tárgyalások annak érdekében, hogy az itthon használt közösségi közlekedési eszközök gyártása részben Magyarországon történjen. Az államtitkár hozzátette: ezekről a tárgyalásokról érdemben a jövő héten tud tájékoztatást adni.

"Mivel a járműipar a magyar nemzetgazdaság zászlóshajója, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít erre a szektorra” – írta Szijjártó. Az államtitkár szerint fontos, hogy az állam jelen legyen az ágazatban, ebbe a koncepcióba illeszkedik például a Rába részvényeinek korábbi visszavásárlása is.

Az MNV még 2011 végén szerzett 74 százalékos részesedést a Rábában. A kormány a közel 10 milliárd forintos tranzakciót azzal indokolta, hogy Magyarország gazdasági önállósága akkor érhető el, ha a stratégiai ágazatokban a jelenleginél nagyobb állami tulajdon lesz jelen.