Jóval többet is érhet a Magyar Telekom

távolugrás
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben igencsak elült a Magyar Telekom felvásárlási sztorija, a régiós akvizíciós hullám folytatódásával azonban nem tartjuk kizártnak, hogy ismét felerősödjön a hazai távközlési céggel kapcsolatos kivásárlási spekuláció. Ezen túl az iparági környezet is javulással kecsegtet, ráadásul most technikai szemszögből is jól fest a telekompapír. Ha az árfolyamnak sikerül legyűrnie a fontos ellenállását, akkor jelentős emelkedés elé nézhet a KBC szerint.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem csillapodik a felvásárlási hullám a régiós távközlési piacon, ami kedvező fejleményként értékelhető a Magyar Telekom befektetői számára is. Nemrégiben a Telekom Austria felvásárlási sztorijának végére került azzal pont, hogy az osztrák kormánynak, illetve az América Móvilnak sikerült megállapodnia a vállalat jövőjéről. Ennek keretében a latin-amerikai tulajdonos rövidesen egy felvásárlási ajánlattal állhat elő, amire idejekorán mi is felhívtuk a figyelmet.

A Telekom Austria sztorija is azt mutatja, hogy érdemes felvásárlási célpontok után kutatni a régiós távközlési piacon. Éppen ott, ahol a magyar távközlési cég anyavállalata, a Deutsche Telekom rendkívül aktívnak bizonyult az elmúlt hónapokban. A GTS bekebelezése mellett ugyanis a cseh T-Mobile kisebbségi pakkját is megvette a német telekomcég, ami nagyban beleillik a régiós terjeszkedési stratégiájába.

A KBC várakozása szerint a Deutsche Telekom korántsem fejezte be a "nagybevásárlást”: egyrészt a Telekom Slovenije privatizációja során a legesélyesebb pályázóként tartják számon a német telekomcéget, másrészt a Slovak Telekom állami csomagjára is elővásárlási joga van, annak ellenére, hogy a kormánnyal egyeztetve engedélyezte a kisebbségi pakk harmadik félnek való értékesítését. Harmadrészt a görög Hellenic Telecom 10 százalékos állami csomagját is szóba hozták már a DT-vel.

A régiós telekomaktivitás könnyen felerősítheti a Magyar Telekom felvásárlási spekulációját befektetői körökben, biztosat persze nem lehet állítani. Elképzelhető, hogy a Deutsche Telekom egyáltalán nem tervezi kivásárolni magyar leányát - írja elemzésében a KBC.

Ha a jövőben nem szeretne lemaradni a hasonló elemzésekről, akkor célszerű Investor Trader ügyféllé válnia, melyről bővebben az alábbi linken olvashat.

Mennyit érhet a Magyar Telekom?

Akár 40-50 százalékos felértékelődési potenciál is lehet a Magyar Telekomban, ha a Telekom Austria felvásárlási mutatóiból indulunk ki. Utóbbi jó alapnak bizonyulhat, hiszen tevékenységét ugyanúgy a régióban végzi, mint a magyar távközlési vállalat. Ezen kívül persze több hasonlóság is felfedezhető a két társaság között, egyrészt a jövedelmezőség (Telekom A.: 31 százalékos; Magyar Telekom: 28 százalékos EBITDA margin) terén , másrészt egyik telekomcég sem büszkélkedhetett idén komoly osztalékkal (Telekom A.: 0,05 EUR; MTelekom: 0 HUF).

443 forintot is megérhet a Magyar Telekom részvénye, ha a Telekom Austria tranzakcióból adódó 5,4-es EV/EBITDA mutatóból indulunk ki. Ráadásul ez az érték csaknem egybevág az 5,5-ös szektorátlaggal, ami az elmúlt években jellemezte a távközlési felvásárlásokat.

Forrás: Investor.hu

Ennél azonban magasabb fair érték is adódhat, 478 forintos árat kapunk a P/E mutató alapján, ha a Telekom Austria részvényére tett 7,15 eurós ajánlatból indulunk ki.

Forrás: Investor.hu

Mennyit kellene fizetni a Magyar Telekomért?

A hazai szabályozás az ajánlatban szereplő ár értékére vonatkozóan előírja, hogy az nem lehet kevesebb, mint az alábbiakban felsoroltak közül a legmagasabb érték:

  • az ajánlattételt megelőző 180 nap (301 Ft), illetve 360 nap (308 Ft) forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára
  • az ajánlattevő által ezen időszakban történt részvénytranzakciók legmagasabb ára (-)
  • a legutóbbi konszolidált auditált éves beszámoló egy részvényre jutó saját tőke értéke (420 Ft)

A hazai szabályozás szerint minimum 420 forintot kellene felkínálni egy esetleges vételi ajánlat esetén a Magyar Telekom közkézen forgó részvényeire, ami mintegy 32 százalékos felértékelődési potenciált jelentene a jelenlegi piaci árhoz képest. Kedvező hozammal kecsegtet a Magyar Telekom részvénye egy esetleges felvásárlási sztori alapján: akár a törvényi minimumárból, akár a Telekom Austria tranzakció mutatóiból indulunk ki.

A KBC szerint a jelenlegi árfolyam mindenkinek kedvez (win-win szituáció), amíg a Deutsche Telekom könnyedén kínálhat fel jelentős prémiumot a jelenlegi árszintekhez képest, addig a részvényesek a minimumár alapján még mindig tisztességes haszonra tehetnek szert.

Javuló környezettel szembesül a Telekom

Az iparági szabályozói környezet mellett az adózási szabályokat is felülvizsgálhatja a kormány, aminek alapja a Magyar Telekommal kötött együttműködési szerződés lehet.

Pozitívan értékelhető a frekvenciatender újabb tervezete, ezek alapján ugyanis már csak 104,15 milliárd forintnyi bevételi várakozást fogalmazott meg az NMHH, míg a novemberi dokumentum mintegy 125 milliárd forinttal számolt.

A KBC várakozásai szerint a Magyar Telekom az új feltételek mellett mintegy 4,4-8,4 milliárd forintot spórolhat meg, ami egy részvényre vetítve mintegy 4,2-8,1 forintnak felel meg. Számításunk alapja, hogy a telekomcégnek az "A”, "B”, illetve "C” csomagok közül az egyikre mindenképpen szüksége van, hiszen csupán ezek tartalmaznak gyorsabb adatátviteli sebességre képes 800 MHz-es blokkot. Ezen kívül pedig a "D”, "E” és "F” csomagok jöhetnek még szóba, melyek szinte egy az egyben megegyeznek.

Az NMHH a végleges dokumentumot május 16-án teheti közzé, majd ezt követően a pályázók június 16-ig nyújthatják be ajánlataikat. Ha minden a terv szerint halad, akkor a pályázat eredményét a kiírónak október 13-ig kell közzétennie, igaz egy egyszeri hosszabbítást figyelembe véve legkésőbb november 12-ig születhet döntés.

Forrás: Investor.hu

Milyen kockázatok merülhetnek fel? Mi lesz az osztalékkal?

A Magyar Telekomról szóló felvásárlási pletykákat némiképp hűtheti, hogy a társaság elnökét követően Christopher Mattheisen vezérigazgató is arról nyilatkozott, hogy a Deutsche Telekom nem tervezi leányának kivásárlását. Biztosat erről mi sem állíthatunk, így könnyen előfordulhat, hogy a tranzakcióból nem lesz semmi.

Érdemes fenntartásokkal kezelni a Telekom Austria tranzakcióból levezetett árat, hiszen a Deutsche Telekom már jelenleg is többségi tulajdonosa a Magyar Telekomnak, aminek köszönhetően már most is "könnyedén” döntést tud hozni a vállalattal kapcsolatos főbb kérdésekben, így akár egy diszkont árral is előállhatna egy esetleges kivásárlás során az iparági átlaghoz képest.

Idén még komoly terhet jelenthet a Magyar Telekomnak, ha nem változtat a kormány az iparági adóztatásán. A KBC előrejelzése szerint akár 35,4 milliárd forintot is kitehet összesen a telefonadó és a közműadó összege a tavalyi 31,4 milliárd forintot követően.

Forrás: Investor.hu

Az elkövetkezendő évek osztaléka továbbra is komoly bizonytalanságot hordoz magában. Egyelőre a menedzsment még nem fogalmazta meg kilátásait a jövő évi kifizetéssel kapcsolatban, míg az elemzői várakozások jelenleg mintegy 20 forintos kifizetéssel számolnak részvényenként.

2014-ben is előfordulhat az osztalékfizetés elmaradása a KBC szerint, ami egyrészt a társaság magas eladósodottsági rátájával, illetve a közelgő frekvenciatender kiadásaival indokolható. Persze ebben az esetben egy megoldás lehetne az osztalékpolitikai felülírása, amitől egyelőre elzárkózott a menedzsment.

A KBC elemzőinek számítása szerint rövid távon nem várható, hogy a Magyar Telekom visszakerüljön az MSCI Global Standard indexbe, ami jókora keresletet támasztana a papír iránt. Benchmarkból még az év végén esett ki, mivel nem tudta teljesíteni a közkézhányaddal korrigált kapitalizációra vonatkozó kritériumot.

Erősen szorítjuk, miután nem dobott le a ló a nyeregből!

Továbbra is impozáns képet fest a Magyar Telekom árfolyama, amely még az év elején tört ki egy csökkenő ék alakzatból. Ráadásul azóta mondhatni, hogy vissza is tesztelte az éket a telekompapír. Az árfolyamnak a kitörés óta komoly gátat szab az 50 hetes mozgóátlag, ami jelenleg a 200 napos mozgóátlaggal is egybeesik. A markáns akadály legyűrése esetén az ékből számolva akár 420 forint közelébe is eljuthatna a Magyar Telekom.

Magyar Telekom heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.