Vágólapra másolva!
Több mint négy és fél százalékkal zuhan a brit Barclays árfolyama, miután a cég nagyon gyenge negyedévről tett tanúbizonyságot, főként a kereskedési üzletágában.
Vágólapra másolva!
  • Nagyot taszítottak a befektetők a Barclays árfolyamán (-4,6%), miután a brit bank csökkenő profitról számolt be az év első hár hónapjára vonatkozóan.
  • A tisztított profit 1,69 milliárd fontra zsugorodott a tavalyi 1,79 milliárdról, ráadásul ez igencsak alulmúlja az elemzői várakozásokban szereplő 1,82 milliárdos konszenzust is.
  • Habár a pénzintézet már figyelmeztetett a gyengébb eredmények két héttel ezelőtt, ma sem kímélik a részvényeket a befektetők.
  • A menedzsment főként a piaci környezetet okolja azért, hogy a kötvény, deviza és árupiaci kereskedési bevételei zuhantak (-41%). Ezek pedig az eredményességre is igencsak húsbavágó hatással voltak, hiszen a befektetési banki üzletágból származó adózás előtti nyereség 49 százalékkal esett (1Q14: 668 millió font, 1Q13: 1,32 milliárd font). Londoni elemzők szerint ezek rendkívül gyenge eredmények még a várthoz képest is.
  • És a legnagyobb kérdés, hogy mit csinálnak majd ezzel az üzletággal, ami korábbna a legjelentősebb volt a társaságnál, teszi fel a kérdést Gary Greenwood a Shore Capital londoni elemzője.
  • A vezérigazgató, Anthony Jenkins várhatóan május 8-án jelenti majd be, hogy miként akarja orvosolni a kereskedési üzletágban látott gyenge teljesítményt.