Mire fel ez a kockázatkerülés?

Vágólapra másolva!
Elnézve a világgazdaság lassulására utaló jeleket, és a Kína, valamint Oroszország felől érkező rossz híreket, talán nem is akkora csoda, hogy a befektetők - bizonyos mozgások alapján legalábbis - kezdenek kockázatkerülő üzemmódba kapcsolni. 
Vágólapra másolva!

Az amerikai hosszú kötvényhozamok elmúlt időszaki mélyrepülése sokakat meglepetésként ért, hiszen az amerikai gazdasággal kapcsolatban összességében kedvező makroadatok jelentek meg. Márpedig az a kötvényvásárlások csökkenő ütemére utalhat, ami a kötvényektől való elfordulásra csak rá kellett volna, hogy erősítsen. Ehhez képest idei mélyponton vannak a hozamok.

Az ukrán-orosz feszültségeknek persze szerepe lehet abban, hogy a befektetők a kockázatmentes eszközök felé fordultak, sőt még az év eleji szélsőséges kötvénypiaci alulpozícionáltság is magyarázhatja a mozgásokat, de a világgazdaság lassuló konjunktúrája is ludas lehetett. A JP Morgan által gyűjtött feldolgozóipari konjunktúramutató mindenesetre a növekedés lassulására utal, ami miatt többen tarthatnak attól, hogy végül a fejlődő piacok lassulása majd visszahat Amerikára is.

A JP Morgan globális feldolgozóipari indexe Forrás: Zerohedge, Investor.hu

Az igazán riasztó képet Kína festi, ahol az ingatlanpiac a legnagyobb helyi fejlesztő szerint is elérhette a csúcsát, miközben a gazdaság teljesítményével kapcsolatban már most is folyamatosan érkeznek a figyelmeztető jelek. Ilyen például a kínai vállalatok bevételének első negyedéves 7,2 százalékos visszaesése (amiről a Zerohedge közölt egy jó grafikont), ami azért is annyira riasztó, mert utoljára hasonlóan nagy csökkenésre a 2008-as válság során volt legutóbb példa.

A kínai cégeket tömörítő HSCE index negyedéves bevételének alakulása Forrás: Zerohedge, Investor.hu