Vágólapra másolva!
Nagy mélyrepülésbe kapcsolt az easyJet árfolyama a mai kereskedésben, miután a légitársaság csak lassú ütemű bevétel növekedést vár a nyári időszakban, főként a focivébé miatt.
Vágólapra másolva!
  • Több mint négy százalékkal esik az easyJet árfolyama Londonban, miután a társaság csak kis egyszámjegyű növekedést vár az egy ülésre jutó bevételekben. Ennek oka, hogy a cég több mint duplázni szeretné kapacitását, de méginkább az, hogy a brazil focivébé miatt a szurkolók inkább otthon nézhetik majd a meccset, ami az európai repülőutakra is negatív hatással lehet.
  • De nem csak az easyJet az, ami több ülést ad hozzá kapacitásához, legnagyobb tőzsdei riválisai, a Ryanair és a Norwegian Air Shuttle is ugyanígy tesz, míg a hagyományos társaságok fapados leányai (mint a Germanwings, vagy a spanyol Vueling) is egyre versenyképesebbé válnak.
  • Az easyJet 3,7 százalékkal növelné nyári kapacitásait, míg a versenytársak kb. 3 százalékkal, ami viszont magasabb, mint az egy évvel korábbi 1 százalékos csökkentés, véli az RBC londoni elemzője, Damian Brewer. Szerinte a mai gyorsjelentés akár az elemzői várakozások lejjebb vételéhez is vezethet.
  • Vagyis a kihívásokkal teli kilátások elhomályosították azt a tényt, hogy az első pénzügyi féléves eredmény jobb lett a vártnál. A veszteség 53 millió fontra csökkent a tavalyi 61 millió fontról, ráadásul ez kisebb, mint amit még márciusban jósolt a cég.