Mobilfizetés: az igazi növekedés még előttünk van

2014.05.15. 16:01

Jelenleg mintegy kétmillió egyérintéses funkcióval ellátott bankkártya van forgalomban, amit 74 ezer üzlet 30 ezer kártyaolvasójánál tudnak elfogadni. Az igazi robbanás majd csak ezután jön majd.

A MasterCard most megjelent elemzése szerint egyébként a mobilfizetés itthoni penetrációja nemzetközi viszonylatban is magasnak számít: a PayPass techológia pedig ennek csak egy része, és a további innovációk felé vezető út első lépésének tekinthető.

Ahol ugyanis PayPass-szel lehet fizetni, ott ugyanúgy el tudják fogadni az NFC-s mobiltelefonnal való fizetést is, a szakértők szerint pedig az igazi növekedés akkor indul majd be, amikor az emberek a telefonjukat kezdik majd fizetésre használni.

 

 

"Annak fényében, hogy a magyar háztartások 95,4 százalékában van legalább egy mobiltelefon, és becslések szerint több mint 700.000 aktív okostelefon-használó van az országban, könnyű elképzelni, milyen óriási potenciál van Magyarországon az innovatív, mobil alapú fizetésben” – mondja a technológia kilátásaival kapcsolatban Eölyüs Endre, a MasterCard igazgatója.

A mobilfizetés kategóriájába egyébként nem csak a POS termináloknál használt mobiltelefon tartozik bele, hanem az is, amikor valamilyen mobilapplikáción keresztül vásárolunk, vagy amikor a különböző szolgáltatók által fejlesztett mobiltárcákat használjuk.

“Egyre látványosabb, ahogyan a különféle elektronikus készülékek átveszik a vásárlási és fizetőeszközök szerepét, legyen szó akár egy bolt pénztáránál, akár az interneten történő vásárlásról” – mondja Eölyüs Endre.

Ami az online vásárlást illeti, statisztikák szerint minden harmadik magyar fogyasztó rendelt már valamilyen terméket interneten, az emberek 15 százaléka pedig rendszeresen vásárol online, különböző elektronikus eszközök (számítógép, laptop, okostelefon, tablet, stb.) segítségével.

Különböző felmérések adatai azt mutatták, hogy tavaly 200 - 214 milliárd forintot költöttünk a neten. A mobiltelefonnal történt vásárlások száma pedig több mint 50%-kal nőtt 2010 januárjától 2013 decemberéig, meghaladva a 13 millió telefonos vásárlást.