Megint hasíthatnak az olajcégek

Vágólapra másolva!
Jól fest több amerikai olajcég grafikonja is. A részvények az elmúlt napokban fontos támaszokig korrigáltak vissza, így több esetben is meglehetősen szűkre lehet venni a stop-loss megbízásokat, ezáltal pedig jó hozam-kockázat arány is elérhető lehet.
Vágólapra másolva!

Exxon Mobil: A 100 dollár tarthatja meg
(NYSE)

A 100 dolláros lélektani szintet teszteli vissza a világ egyik legnagyobb olajcégének, az Exxon Mobilnak az árfolyama. A részvény február óta kisebb-nagyobb megindulásokkal halad észak felé. Áprilisban sikeresen tette túl magát a lélektaninak számító 100 dolláros szinten, ami fölött ha megmarad, akkor a papír tovább menetelhet észak felé.

A grafikonon jól látható az emelkedő sáv is, aminek az aljánál mocorog a részvény. Ha a 100 dolláros szinttel felfelé tudja tolni az Exxon az árfolyamát, akkor 105-106 dollár körüli szintig is eljuthat a részvény.

Az indikátorok nem festenek jól a grafikonon, az MACD eladást jelez, míg az RSI csökkenő irányban halad.

Exxon Mobil napi grafikon (NYSE, dollár) Forrás: Amibroker, Investor.hu

Valero: Az 50 naposról fordulhat
(NYSE)

Az egyik legnagyobb amerikai olajfinomító, a Valero papírja is fontos támaszig, az 55 dolláros szintig korrigált vissza az elmúlt hetekben, pedig a részvény 60 dollár körül is mozgott nem olyan régen.

Az 55 dolláros szint erősnek tűnik, ugyanis a közelben húzódik a februári mélypontról berajzolható emelkedő trendvonal, az 50 napos mozgóátlag, valamint az 54,5 dollárnál fekvő 61,8 százalékos Fibonacci szint is.

Ha ezekről tud pattanni, akkor első körben a 60 dollár, később pedig a 65 dollár is elérhető lehet a Valero számára. A technikai kép az előbb felsorolt támaszok törése után romlana el drasztikusan.

Az indikátorok itt sem festenek jól, az MACD eladást jelez, az RSI pedig csökkenő irányban halad.

Valero napi grafikon (NYSE, dollár) Forrás: Amibroker, Investor.hu

Phillips 66: Tart az emelkedő trend
(NYSE)

A Valerohoz hasonlóan a Phillips 66 grafikonja is jól néz ki, a részvény emelkedő trendben mozog február óta és most ez a papír is közelít az 50 napos mozgóátlaghoz, illetve az emelkedő trendvonalhoz.

Ha a részvény kitart a 80 dolláros szint fölött, akkor van esély arra, hogy a 85 dolláros májusi csúcsot is megcélozza a papír. Azon átlépve 90,4 dollárig is felkúszhat a részvény, amit a 138,2 százalékos Fibonacci jelöl ki.

Az emelkedő trendvonal, az 79,5 dollárnál húzódó 61,8 százalékos Fibonacci szint és az 50 napos mozgóátlag törése rendkívül negatív lenne. Ezen szintek alatt lehet logikus elhelyezni a stop-loss megbízásokat.

Az indikátorok itt sem festenek jól, az MACD eladást mutat, az RSI pedig csökkenő irányban halad.

Phillips 66 napi grafikon (NYSE, dollár) Forrás: Amibroker, Investor.hu