2008 óta nem bakizott ekkorát a barkácsáruház

Home Depot napi grafikon (NYSE)
Vágólapra másolva!
Nem sikerült túl jól a legnagyobb amerikai barkács áruházlánc első negyedéve, ugyanis elvétette az elemzői várakozásokat. Ennek ellenére a kedvező jövőbeli kilátásnak köszönhetően 2 százalékos emelkedést mutat a Home Depot árfolyama. 
Vágólapra másolva!
  • A Home Depot profitja éves alapon 12 százalékkal 1,38 milliárd dollárra hízott. Mindez egy részvényre vetítve 1 dollárnak felel meg az egy évvel korábbi 0,83 dolláros nyereséggel szemben.
  • Ezt a profitot azonban célszerű megtisztítani az egyszeri tételektől, az így kapott 0,96 dolláros nyereség pedig alulmúlja az elemzői konszenzusban szereplő 0,99 dollárt.
  • Ráadásul a bevételek terén sem sikerült a vártnak megfelelően teljesíteni, a konszenzusban szereplő 20 milliárd dolláros értékesítéssel szemben csupán 19,7 milliárd dollárt sikerül a barkácsáruháznak összehoznia. A szakértők egyébként a szélsőséges időjárással indokolják a Home Depot várttól gyengébb negyedévét.
  • A befektetők számára szintén kedvezőtlen üzenetet hordoz, hogy a tartósan (legalább 12 hónapja) nyitva lévő áruházak forgalma is csak 2,6 százalékos bővülést mutatott, miközben az elemzők 5 százalékos növekedésre számítottak.
  • A mai gyorsjelentés akár jelzésértékű lehet piac számára, hiszen 2008 eleje óta mindig sikerült túlteljesítenie, vagy legalább megfelelni az elemzői profitvárakozásoknak.
  • Ugyanakkor némi pozitívum lehet, hogy a menedzsment 4,42 dollárra emelte idei részvényenkénti profitvárakozását a legutóbbi 4,38 dollárról. Jelenleg az elemzői konszenzus 4,41 dolláros EPS-sel számol.
  • A várttól gyengébb negyedév ellenére a Home Depot 2 százalékos emelkedéssel indította a mai kereskedést.
Home Depot napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu