Hamis illúziókba ringatjuk magunkat

Vágólapra másolva!
Egyre kisebb és kisebb kicsapongásokra számítanak a befektetők a részvénypiacokon. Ez rövid távon persze kedvező, mert látszólag nem kell összeomlástól tartanunk, de előbb-utóbb túlzott magabiztosságba is átcsaphat a hangulat.
Vágólapra másolva!

Furcsa, vihar előtti csend honol a részvénypiacokon, legalábbis ha az árfolyamok változékonyságát, azaz a volatilitást vesszük alapul. Az elmúlt hónapokban ugyan láttunk minimális kilengéseket, amik a részvényindexekben ugyan hagytak némi nyomot, de tartós turbulencia nem tudott kialakulni.

Márpedig ez hamis illúziókba kergetheti a befektetőket. Ha nem is azonnal, de valamikor biztosan jön majd a kellemetlen kijózanodás. Ha azonban betartunk néhány fontos szabályt, akkor megóvhatjuk magunkat a katasztrófától, és a vonzó befektetési lehetőségekről sem kell lemondanunk. Erről is szó lesz az Investor.hu következő ingyenes befektetői klubján.

VIX és S&P500

A piac változékonyságának egyik elfogadott mércéje a „félelem indexe”, azaz a VIX Index, ami valójában a piaci szereplők várakozásait tükrözi a jövőbeli volatilitásra (a mutatót opciók árazásából számítják, de ez most mellékes). Az index beceneve is beszédes, hiszen a VIX általában akkor ugrik meg, amikor a piacok megbillennek, és tovaterjed a feszültség, akár drasztikus eladói hullám formájában.

Na, ilyet nem láttunk már régen.

A VIX ugyanis nagyon sokéves mélyponton, a 2008-2009-es összeomlást megelőző minimumok alatt mozog, látszólag tehát semmi sem fenyeget a részvénypiacokon összeomlással. Az elmúlt hónapokban a kisebb megugrások a VIX indexben teljesen múlékonyak voltak, ahogy a részvényindexek sem estek többet néhány százaléknál, ahogy az alábbi ábrán is világosan látszik.

Forrás: Investor.hu

Ebben a környezetben pedig kifizetődő stratégia sziklaszilárdan kitartani a kiválasztott részvények mellett, hiszen a vihar gyorsan elmúlik, az emelkedés meg folytatódik. Ebben a helyzetben tehát az alacsony volatilitásra vonatkozó várakozások önbeteljesítő jóslatként működnek, hiszen kisebb áresésekbe nem csatlakoznak be az eladók nagyobb tömegekben, így nem taszítják tovább a lejtőn a piacot (ami egyébként további eladókat vonzana a piacra, de ez sem történik meg).

Úgyis túlságosan elbízzuk magunkat

Ez nyilvánvalóan nem tarthat a végtelenségig, előbb-utóbb felesleges elbizakodottságot okoz majd. Egyelőre ugyan úgy látjuk a különféle hangulatindikátorok alapján, hogy a kisebb-nagyobb hullámzásban egy apróbb visszaesésre is elég sokan nyilatkoznak pesszimistán, és bánnak óvatosan a piacokkal, minél tovább tart a biztonság időszaka, annál óvatlanabbá válnak majd a befektetők.

Az emelkedő trend végét általában az hozza el, hogy túlságosan sokan válnak optimistákká, így a tőzsdék már csak negatív meglepetést hozhatnak. Az alacsony volatilitásra vonatkozó várakozásokat pedig ilyen környezetben egy-egy „fekete hattyú”, azaz előre nem látható, nem várt, de drasztikus hatású esemény igazán nagyot tud robbanni, és egy pillanatra fejre állíthatja a békés hangulatot.

A fekete hattyú persze attól fekete hattyú, hogy nem látható előre, de akár egy-egy politikai feszültség, például Ukrajnában, akár egy természeti katasztrófa (a fukushimai cunamihoz hasonlóan) vagy háborús esemény is kiválthat ilyen drasztikus fordulatot. Ha hosszabb távon tekintünk rá a VIX és az S&P500 index mozgására, akkor több ilyen pontot is találhatunk, amikor szinte a semmiből hirtelen megugrott a volatilitás.

Forrás: Investor.hu

Bizonytalanság és kockázat

Nézzük persze mindennek a jó oldalát. Egyelőre úgy tűnik, hogy a piacokat a mostani „egyensúlyi állapotból” csak igazán erőteljes sokk billentheti ki, ha pedig ilyen nem történik, akár még tartósan fennmaradhat a 2014 eleje óta látott, se nem tragikus, se nem kirobbanóan erőteljes piaci környezet, amiben azért a megfelelő egyedi sztorikat megtalálva szépen kereshetünk. Semmi garancia rá, hogy ez a vihar előtti csend sokáig tart, de abban sem lehetünk biztosak, hogy pillanatokon belül véget ér.

Mégis fontos résen lennünk, hiszen a mostani helyzet legnagyobb kockázata, hogy elmossa a kiszámítható, kalkulálható és kezelhető kockázat és a valódi, előre nem látható események jelentette bizonytalanság közötti határvonalat a befektetők fejében. Pénzügyi értelemben ugyanis a kockázat kiszámítható és árazható, jelenleg ráadásul kifejezetten „olcsó”, hiszen az árfolyamok kismértékben ingadoznak csak.

A bizonytalanság ugyanakkor soha nem tűnik el a piacról, hiszen a jövőt senki nem láthatja pontosan. A bizonytalanság az a jövőbeli változékonyság, amihez sem valószínűséget, sem lehetséges következményeket nem tudunk társítani, így pénzügyi értelemben sem kalkulálható és árazható pontosan. Védekezni pedig egyetlen módon tudunk: nem hagyjuk, hogy a pillanatnyi békeidő teljesen szertefoszlassa az óvatosságunkat, és sutba dobjuk a szigorú kockázatkezelést.

Már csak két fontos kérdés maradt:

1) Hogyan lehet fenntartani a szigorú kockázatkezelést?

2) Mik azok a befektetési lehetőségek, amik ebben a környezetben is jól működhetnek?

Mindkét kérdésre választ kaphat az Investor.hu soron következő ingyenes befektetői klubján, ahol egy profi befektető segítségével vizsgáljuk meg az aktuális befektetési lehetőségeket és módszereket. Ne habozzon, regisztráljon minél előbb!