A szállítmányozásban van a pénz

Vágólapra másolva!
3 százalékot drágultak az A.P. Moller-Maersk részvényei a mai kereskedésben, miután a világ egyik legnagyobb szállítmányozási társasága az elemzői konszenzushoz képest jobb negyedévet zárt, ráadásul a 2014-es célokat is megemelte a cég.
Vágólapra másolva!
  • Jól fut az A.P. Moller-Maersk szekere, a részvény 3 százalékot drágult a koppenhágai tőzsdén, miután a Phillips kapitány című filmről is ismert szállítmányozási cég erős negyedévet zárt.
  • A társaság üzemi eredménye 2,24 milliárd dollárt tett ki, ami az elemzői konszenzusban szereplő 2,09 milliárd dolláros teljesítményt túl tudja szárnyalni.
  • A cég 1,207 milliárd dolláros profitot ért el az év első három hónapjában, ami a Reuters által készített konszenzust (1,072 milliárd dollár) jócskán túlteljesíti.
  • A Maersk Line (ami a szállítmányozással foglalkozik) a világ konténer szállítmányozásának a 15 százalékát bonyolítja nagyjából továbbra is túlkapacitásokkal küzd. Ettől függetlenül a divízió 454 millió dolláros profitot hozott össze az egy évvel korábbi 204 millió dolláros profitot követően. Az egységnél komoly költségcsökkentést is végrehajtottak, ez is segítette a nyereségesség javulását.
  • Nagyjából egy évvel korábban jelentette be több szállítmányozó cég, hogy szövetségre lépnek. Úgy fest, a közös munka még egy darabig nem kezdődik, mivel a cégek a szabályozó hatóságok jóváhagyására várnak.
  • A vállalat 3,6 milliárd dollárról 4 milliárd dollárra emelte az idei profitcélját, aminek örülnek is befektetők.