Üstökösként lőtt ki a Magyar Telekom

Vágólapra másolva!
327 forinton zárt ma a Magyar Telekom árfolyama, amivel 11 forintot, 3,2 százalékot emelkedett a telekompapír. Messze a legjobb magyar részvény volt ezzel a nagypapírok közül.
Vágólapra másolva!
  • A jó teljesítményben vélhetően annak lehet szerepe, hogy hivatalosan is közzétették a frekvenciatender dokumentációját. A Magyar Telekom ezzel fontos szintek fölé jutott vissza. Kedvezőnek számít továbbá, hogy a mai emelkedés jókora, több mint 500 millió forintos forgalom mellett zajlott.
  • Az OTP szintén remek formában volt - az előző napokhoz hasonlóan - és 4 750 forinttal 1,4 százalékos pluszban zárt. A Mol szintén erős volt, és 1 százalékot tudott emelkedni, és a 13 700 forint feletti zárás is összejött.
  • Egyedül a Richter volt ma gyenge, miután délután egy nagyobb eladói nyomás 4 200 forint alá is belökte az árfolyamot. Zárásra összeszedte magát a gyógyszerpapír, és a tegnapi árfolyamon zárni.
  • Délután a forint is jól szerepelt, az euróval szemben 303,2-ig jutottak a jegyzések, holott napközben még 304 fölött is járt a devizaárfolyam.
  • A nemzetközi piacon ezzel együtt szintén jó a hangulat, köszönhetően a kedvező amerikai adatoknak. A befektetők egyelőre bíznak abban, hogy folytatódik az indexek emelkedése, így akár az S&P 500 történelmi csúcsa, illetve az 1900-as szint is ostrom alá kerülhet.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu