„Húszmillió alkalmazottam van, de senki sincs bejelentve”

2014.05.27. 08:23

Már leelőlegezett negyven méhcsaládot, amikor megtudta, hogy allergiás a házi méh csípésére. Ma száz méhraja van, és ő készítette a tavalyi Év Mézét. Pozsár András méhésszel beszélgettünk.

Az autóba ülve a kesztyűtartóba dobált életmentő injekciókon akad meg először a szemem. Egy Valkó melletti akácerdőben találkozunk, ahol két, masszív lakattal lezárt sorompó mögött Pozsár András méhei az idei akácvirágzást töltik.

Pozsár András méhész egy Valkó melletti akácerdőbenFotó: Balla Zsolt

„Nincs igazán jó éve az akácnak, 2009-ben volt utoljára ideális az időjárás” – mondja, miközben beleszagol és belehallgat a levegőbe. Az egész erdő döng, ahogy több tízmillió méh gyűjti a környéken a nektárt. „Tavaly a nagyon későn, idén pedig a nagyon korán jött tavasz zavart be. Az akác ugyanis nagyon korán virágozni kezdett, így a virágok még az előtt elnyílnak és lehullanak, hogy idejük lenne megfelelő méretűre nőni. Ráadásul a májusi rossz idő is pont a virágzás napjaira esett” – magyarázza, ahogy megérkezünk a száz méhcsaládnak otthont adó kaptárokhoz.

Szokatlan előzmények

Pozsár nem származik méhészcsaládból, sőt, 2009-ig teljesen más területen, logisztikai vállalkozóként dolgozott. Minthogy a cége főleg építőipari ügyfelekre és megbízásokra specializálódott, a válság kirobbanása után egyszerűen elpárologtak a megrendelései. Az utolsó pillanatban tudott váltani: ha még tovább vár, már annyi pénze sem marad, hogy a méhészkedésbe belevágjon.

„Végül is ez is csak fuvarozás” – mondja, amikor megkérdezem, hogy miért éppen a méhészet mellett döntött. Korábban 16 Kamazból álló teherautó-flottája volt, alkalmazottakkal, valamint a munkagépekkel, amiket fuvaroztak. Ma egy Mazda pickuppal és egy Iveco teherautóval járja az országot, kettesben a feleségével.

„Amíg jól ment az üzlet, nagyon jól éltem: évente cserélgettem a luxusautókat, hat darab X5-ös BMW-t vettem újonnan. Olyan is volt, hogy kimentem Németországba, és egy vadiúj 911-es Porschével jöttem haza” – mondja, hozzátéve, hogy azóta sem bánja, hogy nem volt takarékosabb. Ma már teljesen más dolgokat tart fontosnak, és megelégszik azzal, ha tisztességesen el tudja tartani a családját a bevételeiből. „Húszmillió alkalmazottam van, de senki nincs bejelentve” – utal némi iróniával arra, hogy ez a vállalkozás másképpen skálázható, mint a szállítmányozás.

Maga a kezdeti beruházás egyébként nem beláthatatlanul nagy. Egy méhcsalád 40 ezer forintba kerül, a hozzájuk szükséges korszerű, polisztirol kaptár a megfelelő rácsokkal, keretekkel és műléppel együtt körülbelül még ugyanennyi.

A jó minőségű mézhez korszerű eszközökre van szükségFotó: Balla Zsolt

Minden járulékos költséget összeszámolva egy család alaphangon körülbelül százezer forintra jön ki, ám ha igazán korszerű méhészetet akar felszerelni az ember, akkor ennek a duplája lehet a bekerülési költség.

Pozsár András negyven családdal kezdett, ma pedig mintegy száz családdal gazdálkodik (a családok száma mindig csak hozzávetőleges, mert időről időre változhat, ahogy egy-egy család kirajzik, vagy éppen egy újat sikerül befogni). Ez magyar viszonylatban egy közepes méretű méhészetnek tekinthető.

„Amikor belevágtam, több száz családban gondolkodtam, de ma már látom, hogy ez egy teljesen irreális várakozás” – mondja. Szerinte körülbelül kétszáz család az, amennyit alkalmazottak nélkül gondozni tud, a belőlük származó bevétel pedig már biztonságos megélhetést nyújt. Különösen igaz ez akkor, ha nem a megtermelt méz mennyiségére, hanem a minőségére fókuszál.

Méhészet számokban

Becslések szerint ma Magyarországon mintegy 15 ezren foglalkoznak méhészettel – az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek jelenleg 12 300 aktív tagja van –, a többségük azonban a mindössze néhány méhcsaládot ellátó hobbi- vagy családi méhészet kategóriájába tartozik.

Ezzel együtt is Magyarországon a legnagyobb az Európai Unióban az egy négyzetkilométerre eső méhcsaládok száma, ami nem feltétlenül előny. A megtermelt mennyiség ugyanis könnyen megy a méz minőségének rovására, arról nem is beszélve, hogy a fertőzések veszélye is jóval nagyobb így, mint kisebb egyedsűrűség esetén lenne.

A kezdéshez a technikai felszerelésen és az állatokon kívül természetesen rendelkezésre kellett állnia a szakértelemnek is. Pozsár a Gödöllői Szent István Egyetem OKJ-s méhészképzése mellett döntött, amelyet a szaktekintélynek számító dr. Ludányi István neve fémjelez. A tapasztalatát tekintve azonban három év elteltével még a tavalyi elismerés ellenére is csak „kezdőnek” számít a szakmában.

Negyven nap

A méhészet még a mezőgazdasági szektorokon belül is a kockázatosabbak közé tartozik: mindössze negyven nap áll rendelkezésre az éves bevétel megtermeléséhez. A szezon tavasszal a repcével kezdődik, és augusztusban a napraforgóval ér véget, ezalatt a méhészek nyolcszor vagy akár tízszer is költöznek, hogy a méhek mindig az aktuálisan virágzó növények közelében legyenek.

Mivel Pozsár András a száz méhcsaládot csak két részletben tudja mozgatni, egy-egy költözés – az útdíj és az üzemanyagköltség miatt – körülbelül százezer forintjába kerül. Nehezítő körülmény, hogy a méhek a nyári időszakban csak éjszaka költöztethetők, hiszen egyrészt napközben nincsenek a kaptárban, másrészt pedig megfulladnának a melegben.

A költözés után ráadásul a családoknak kell valamennyi idő, hogy „rendbe szedjék magukat”, és csak azután kezdenek nektárt gyűjteni. A fókusz így azon a néhány napon van, amit nyugodtan tudnak eltölteni egy-egy virágzó repceföld vagy akácerdő közepén. Ha ekkor jön az eső, az nagyon kedvezőtlen fejlemény.

A – tévesen – királynőnek nevezett anyaméh (a fotón 51-es jelzéssel) a méhcsalád lelkeFotó: Balla Zsolt

„Az akácvirágzás elvileg tíz napig tart, de a gyakorlatban szinte soha nincs tíz teljes nap az akácon” – osztja meg a tapasztalatait Pozsár András. Ha kizárólag ezt az időt nézzük, akkor a méhészet valóságos aranybánya.

Egy átlagos méhcsalád egy virágzó akácosban naponta legalább 5 kiló mézet gyűjt. Ezt a jelenlegi 2000 forintos piaci árral és száz családdal felszorozva jócskán egymillió forint fölötti napi bevételt kapunk. A szezon persze rövid, ezt az eredményt pedig semmi nem garantálja, hiszen a mennyiséget számtalan tényező befolyásolhatja.

A szezon végeztével, miután a napraforgó augusztusban elvirágzik, a méheket különböző károkozók ellen kell kezelni, valamint fel kell őket készíteni a télre. A méhész legfontosabb feladata innentől kezdve a megtermelt méz értékesítése.

Ismerősökön keresztül

A kereskedelemben bevett felvásárlási ár néhány évvel ezelőtt emelkedett 800-ról 1200 forintra, ám ez még mindig nem veheti fel a versenyt a „háztól” eladott méz 2000 forintos árával. Pozsár Andrásnak is az ismerősi networkje számít a legfontosabb marketingeszközének.

Az ismertségen – és így az üzleten – természetesen sokat lendített a tavalyi Év Méze elismerés is. „Jelenleg nem az a szűk keresztmetszet, hogy mennyi mézet tudok eladni, hanem hogy mennyit tudok megtermelni” – mondja Pozsár, indokolva ezzel a további növekedési szándékait is.

Egy átlagos év négytonnás termésével számolva a családi gazdaság éves bevétele nyolcmillió forint körül alakulhat. Ebből persze az aktuális költségeken túl a további fejlesztéseket is meg kell finanszírozni.

Támogatások ugyan léteznek a méhészet területén, ám Pozsár András szerint ezek annyira szimbolikus mértékűek, hogy nem éri meg az adminisztrációjukkal foglalkozni. A pozitív oldalt erősíti viszont, hogy a méhészeket a legtöbb helyen szívesen látják és tisztelik, ezért a kaptárak lerakásáért egyetlen helyen sem kell fizetni.

És hogy mi lett a méhész méhallergiájával? Elmúlt.

„Amikor kiderült, hogy allergiás vagyok a házi méh csípésére, több orvoshoz is elmentem, és a diagnózist mindegyikük megerősítette. Ez az egyetlen dolog, amire allergiás vagyok, erre viszont a legsúlyosabb érzékenységet állapították meg. Ajánlottak egy terápiát, ez azonban öt évig tart, nekem pedig nem volt rá öt évem” – emlékszik vissza.

Tavaszra viszont – amikor átvette a méheket, és elkezdett dolgozni velük, fejben megoldotta a dolgot. Soha többet nem jelentkeztek allergiás tünetek. „Az orvosom tanácsára mindig van nálam életmentő injekció, de soha nem volt szükség arra, hogy kicsomagoljam. Remélhetőleg a jövőben sem lesz.”