Bedobta a törölközőt a Viagra gyártója

Vágólapra másolva!
Visszalép a 120 milliárd dolláros a giga felvásárlási üzlettől a Pfizer, miután tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy nem vásárolja meg a brit AstraZeneca gyógyszergyártót. Az AstraZeneca részvénye viszont már csak visszafogottabb csökkenéssel reagált a bejelentésre.
Vágólapra másolva!

Dugába dőlt a nagy terv

Nem lesz új megaüzlet a gyógyszeriparban, mivel a Viagráról is ismert Pfizer visszalépett a brit AstraZeneca felvásárlásától. Az AstraZeneca részvények kicsit visszafogottabb, 2 százalék körüli esést mutatnak ma, mivel már múlt hét elején is lehetett tudni, hogy valószínűleg nem lesz ügylet. Akkor több mint 10 százalékot zuhant az árfolyam.

Az AstraZeneca árfolyama (London) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Pedig az amerikaiak 120 milliárd dollárt (55 font részvényenként) ajánlottak a cégért, de ezt kevesellték a britek. Még a korábbi 53,5 fontos ajánlat után, mondta el a brit cég, hogy legalább 58,85 fontot kellene fizetnie a Pfizernek, hogy egyáltalán megfontolja az igazgatóság az ajánlatot.

A Pfizer két órával az újabb ajánlat kötelező megtétele előtt jelentette be, hogy eláll az ügylettől

Pedig az amerikai gyógyszercég még emelt is ajánlatán, hiszen először „csak” 98,7 milliárd dollárt ajánlott a brit vállalatért. Ezzel az is eldőlt, hogy nem jön létre a világ legnagyobb gyógyszercége, legalábbis egyelőre.

A Pfizer azt is elmondta, hogy nem fog ellenséges felvásárlást kezdeményezni, azaz nem fogja közvetlenül a részvényeseket megkeresni ajánlatával.

A brit törvények egyébként most előírnak egy „lenyugvási időszakot” (cooling-off period), ami alatt nem lehet újabb ajánlatot tenni. Az AstraZeneca 3 hónap után kereshetné a Pfizert, míg az amerikai cég hat hónap után próbálkozhatna újra. A kommentárokból ennek azonban csekély az esélye jelenleg.

Ugyanakkor igaz, hogy az AstraZeneca legnagyobb tulajdonosa, a BlackRock bár elutasította az 55 fontos ajánlatot, azt javasolta, hogy a jövőben még tárgyaljanak a tranzakcióról.

Politikai ellenállás

De nem csak a cég vezetőinek nem volt ínyére a tervezett felvásárlás, hiszen Nagy-Britanniában, Svédországban (félig svéd a cég), és az USA-ban is felszólaltak a politikusok, mondván túl nagy elbocsátások jöhetnek a tranzakció után.

A Pfizernek egyébként több oka is lett volna (még mindig van), amiért megvegye az AstraZenecát. Az egyik ilyen, hogy a cégek egyesülésével lehetősége lenne, hogy Nagy-Britanniában fizessen adót, ami lényegesen alacsonyabb, mint az amerikai terhek. Emellett pedig a Pfizer hatalmas készpénzállományát - amit az USA-nál kívül parkoltat – is használhatná úgy, hogy ne kelljen hazavinnie komoly terheket fizetve utána.

De emellett a brit gyógyszercég fejlesztés alatt álló készítményei is nagyon vonzóak lehetnek a Pfizernek, különös tekintettel a jól jövedelmezőnek ígérkező rákgyógyszerek. Gyakorlatilag ezek a fejlesztések voltak azok, ami miatt nem érezték elégnek az Astránál a vételárat.

A Pfizer árfolyama (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu