Az éhezők viadala sem mentette meg a filmstúdiót

2014.05.30. 14:47

Nem sikerült túl jól Az éhezők viadala filmjéről közismert Lions Gate filmstúdió január-márciusi negyedéve, amit jókora árfolyamesés követett a parketten.

Az üzleti évének utolsó negyedévének számító időszak árbevétele 721,9 millió dollár volt, ami 8,1 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi értékesítési adat. Ráadásul az elemzők által várt 823,7 millió dollárt is jócskán alulmúlja a tényadat.

Így a márciusban zárult üzleti évben 2,63 milliárd dolláros bevételre tett szert a Lions Gate, miközben 12 hónappal korábban 2,71 milliárd dollárt kasszírozott a filmstúdió. A kisebb visszaesés ellenére a televíziós üzletág (447,4 millió dollár), illetve a nemzetközi egységeket magába foglaló divíziós (397,1 millió dollár) is rekord bevételre tett szert.

Forrás: Investor.hu

Az elmúlt év legnagyobb sikere kétségtelenül az Éhezők viadalának második epizódja volt, a Futótűz ugyanis a filmstúdió legnagyobb jegybevételű produkciója lett. Globálisan 864,6 millió dollárt hozott a konyhára. A következő rész, azaz A kiválasztott novemberben debütálhat a mozikban.

Az egyszeri tényezőkkel korrigált egy részvényre jutó nyereség mindeközben 0,42 dollár lett a január-márciusi időszakban az egy évvel korábbi 0,61 dollárt követően. Ez a visszaesés azonban már nem volt akkora meglepetés, mivel a szakértők 0,43 dolláros EPS-re számítottak.

A gyorsjelentésnek egyébként nem túlzottan örültek a befektetők, a piaczárást követő kereskedésben ugyanis közel 7 százalékot esett a Lions Gate árfolyama. 

Lions Gate Entertainment napi grafikon (NYSE)Forrás: AmiBroker, Investor.hu