Jön a kötelező kamarai tagdíj

Vágólapra másolva!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tegnapi ülésén megszületett a döntés: legkésőbb 2016-tól újra jön a kötelező kamarai tagdíj.
Vágólapra másolva!

A résztvevők az erről szóló vitaanyagot egy tartózkodás mellett, tehát valójában egyöntetűen fogadták el.

Abban is egyetértés volt, hogy a döntés nem növelheti a vállalkozások terheit, tehát valójában a mostani kötelező regisztrációs díj alakul át kötelező kamarai tagsági díjjá. Ez már csak azért is indokolt, mert a vállalkozások többsége amúgy is összekeveri a kettőt, pedig a most fizetett regisztrációs díj az MKIK jó néhány szolgáltatására nem jogosít fel - azok ugyanis csak a tagoknak járnak.

A többi pontban azonban nem volt ekkora összhang a felek között. A legfőbb vitatéma az egy tag-egy szavazat elve, amit az MKIK a gazdasági súly szerinti szavazati jogra változtatna, ám a BKIK ezt elfogadhatatlannak tartaná.

Éles vita alakult ki ezen kívül a területi kamarák önállóságával és a nagyvállalati kör képviseletével kapcsolatban is.