Vágólapra másolva!
Kiugrott a Magyar Telekom a rajtnál, és nagy erősödéssel kezdett. A többi blue-chipben viszont nincs erő, és Európában is inkább lecsorgás látható.
Vágólapra másolva!
  • Nagy emelkedéssel nyitott a Magyar Telekom, mely 1,3 százalékos pluszt tudott összeszedni. A telekompapírt a felvásárlási spekulációk hajtják, miután tegnap olyan hírek jelentek meg a sajtóban, hogy a Deutsche Telekom rábólintott a T-Mobile US eladására.
  • A többi blue-chip piacán nincs nagy mozgás, a Mol 0,3 százalékot emelkedett, az OTP stagnál, a Richter pedig fél százalékkal esik.
  • Ezek után a BUX 0,3 százalékos pluszban mozog, amivel régiós társai között az élmezőnyben foglal helyet.
  • Európában folytatódik az oldalazó mozgás alacsony aktivitás mellett, a főbb részvényindexek tegnapi záróértékeik közelében, minimális mínuszban ingadoznak.
  • Németországban 3,4 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése áprilisban éves alapon (várt: 1,5%). Ez az utóbbi két év legerősebb növekedésének felelt meg.
  • Több mint 10 milliárd dolláros büntetés fizetésére kötelezhetik az amerikai hatóságok a BNP Paribast. A francia bank amiatt fizethet majd gigabüntetést, mert az USA által szankcionált országokban (Irán, Szudán) folytatott üzleti tevékenységet. Az összeg jóval magasabb lehet a bank által vártnál (1,1 milliárd dollár). A végső megállapodást néhány hét múlva jelenthetik be.
  • Olaszország után Nagy-Britannia is figyelembe kívánja venni a prostitúciót és a drogkereskedelmet a GDP számítása során. Az ebből származó jövedelem 10 milliárd fontot tehet ki évente, ami a brit gazdaság teljes éves kibocsátásának alig egy százaléka.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu