Az örökösök reménykedhetnek a nyugdíjban

Vágólapra másolva!
Egyéni nyugdíjszámlák már vannak, de azokon csak a tavalyi járulékbefizetések látszanak. A magánkasszákban maradók átlagosan 3,1 millió forint megtakarítással rendelkeznek, de egyáltalán nem biztos, hogy valaha is megkaphatják.
Vágólapra másolva!

Még mindig csak a tavalyi befizetéseket látják az egyéni nyugdíjszámlákon azok, akik az ügyfélkapun keresztül megpróbálják elérni az egyenlegüket, írja a Világgazdaság. A lap szerint a visszafizetett magán-nyugdíjvagyont a számlán nem lehet látni. Három éve kellett a magánnyugdíjpénztáraknak átadniuk az államnak az akkor visszalépett mintegy 3 millió pénztártag megtakarítását, összesen csaknem 3 ezer milliárd forintot. Akkor arról volt szó, hogy a visszalépők az állami nyugdíjrendszerben egyéni számlákat kapnak. Arra is volt ígéret, hogy azok, akik a reálhozamot nem veszik fel, hanem az állami rendszerbe utalják át, ezért cserébe magasabb nyugdíjat kapnak majd, erről azonban a hatályos jogszabályokban nem esik szó.

A jogszabályok szintjén más hiányosságok is maradtak a rendszerben. Aki maradt a magánkasszákban, az sem biztos, hogy valaha is hozzájuthat a pénzéhez. A hatályos jogszabályok szerint 180 havi tagsági jogviszony után egy összegben ugyanis már nem vehetik fel a pénztártagok a megtakarításukat, csak járadék formájában. Életjáradékot viszont a pénztárak nem tudnak szolgáltatni, és vásárolni sem tudnak biztosítóktól, mivel ilyen szolgáltatás nem érhető el a piacon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint járadékszolgáltatás nem is történt eddig a kasszák történetében, az egy összegű folyósítások volumene pedig folyamatosan csökken.

A magánkasszákban mostanra valamivel több mint 62 ezren maradtak. Ezek a pénztártagok összesen csaknem 195 milliárd forintnyi megtakarítással rendelkeznek, vagyis az egy főre eső számlaegyenleg jelenleg meghaladja a 3,1 millió forintot. Ha egy pénztártag több mint 180 havi tagság után nyugdíjba megy, ehhez az összeghez a jelenlegi jogszabályok alapján nem tud majd hozzáférni, ha teljes nyugdíjat szeretne, az egyetlen választása az lehet, hogy visszalép az egypilléres rendszerbe, és száz százalékos állami nyugdíjra szerez jogosultságot. Jelenleg a magánnyugdíjat csak az örökösök vehetik fel a pénztártag halála esetén.