Nem az e-kereskedelem ördöge a magyar beszállító

2014.06.06. 13:52

A magyar beszállítók nem fejlesztik a honlapjukat, a legtöbb honlap információszegény és messze nem eléggé felhasználóbarát, mintha a cégek nem is számolnának azzal, hogy a vevőik online is rendelhetnek tőlük.

Míg Nyugat-Európában az ipari beszállítók közel 75 százaléka elérhetővé tesz részletes információkat a keresett termékről weboldalán, addig hazánkban ez az arány csupán 29 százalék. Pedig rég nem igaz, hogy a magyar ipari cégek vevői nem használják az internetet. A hazai cégek közötti online kereskedelem öt évvel van lemaradva a nyugati országokhoz képest, ahol már épp ennyi ideje megtörtént a váltás – állapította meg a Tablazat.hu online beszerzői portál.

Lassú a fejlődés, pedig lenne rá igényForrás: AFP/Klaus Ohlenschläger

A Táblázat vizsgálódásából az derült ki, hogy a fogyasztókat – B2C és C2C kapcsolatok – bő választék várja, ám a potenciális üzleti partnereket – B2B kapcsolatok – szegényes kínálat fogadja. Kócsi Norbert, a Tablazat.hu beszerzői szakértője szerint ebből az következik, hogy a beszerzők a telefonos és személyes adatgyűjtésre kényszerülnek, hogy a felhasználók mennyire elégedettek, arról kizárólag ismeretségi körön belül, vagy a forgalmazó referenciái alapján, új kapcsolatok kiépítésével tudnak értesülni.

Sok termékleírás hiányos, vagy hiányzik. „2009-ben még nagyon kevés ipari tartalom volt elérhető a világhálón, nemcsak nálunk, nyugaton is. Viszont ott nagyjából ekkortájt jöttek rá, hogy vásárlás előtt a beszerzők is egyre inkább a webet veszik igénybe adatgyűjtésre, így termékeik részletes adatait egyre inkább elkezdték feltölteni honlapjaikra is. Hazánkban ekkor az ipari cégek többségének még nem volt weblapja, amelyeknek viszont igen, azok is inkább online névjegykártyaként, csupán a cég nevének és elérhetőségeinek megjelenítésére használták. Mára a helyzet ebben a tekintetben szerencsére megváltozott, a beszerzőket leginkább érdeklő információk viszont még mindig alacsony arányban érhetők el a neten” – magyarázza Kócsi Norbert.

Nyugat-Európában és az USA-ban ezen felül rengeteg online beszerzői portál elérhető, termékleírással és útmutatóval a vállalat számára ideális típusról – főként ha egyformának tűnő termékekről van szó –, illetve hogy melyek képesek maximálisan kiszolgálni a beszerzői igényeket. A Tablazat.hu felmérése rámutatott, hogy külföldön nem csupán a szakmabeliek, de a termék gyártói is vezetnek blogot, ezen felül számos magazin, fórum, videó és rendezvény is született a beszerzői szakma támogatására. Ezzel szemben hazánkban nincs kialakult stabil szakmai tanácsadói kör, a beszerzők szinte magukra vannak utalva. „Románia és Szlovákia a B2B online kereskedelemben előttünk jár, hazánk jelenleg Szlovénia szintjén mozog. A fejlődés egyelőre nagyon lassú, ami leginkább annak köszönhető, hogy az ipari cégek kevésbé hajlamosak a szemléletváltásra, és még nem érzik szükségszerűségét. Pedig lenne rá igény” – tette hozzá Kócsi Norbert.