Nem fog feltámadni az arany

Arany napi grafikon
Vágólapra másolva!
A következő években sem fog feltámadni az arany a Société Généralé szakértői szerint, akik úgy vélik, hogy 2016-ban már 1000 dollár alatt fog mozogni a nemesfém árfolyama. Az idei évvel kapcsolatban viszont kissé optimistábbak lettek az elemzők. 
Vágólapra másolva!
  • A Société Générale a korábban vártnál magasabb aranyárfolyamra számít idén, így 1180 dollárról 1272 dollárra emelték az erre vonatkozó előrejelzésüket. Az elemzők szerint az orosz-ukrán feszültségek kedveznek a menedékszerepe miatt kedvelt aranynak.
  • Ugyanakkor közép- és hosszútávon továbbra is nagyobb pesszimisták az arannyal kapcsolatban a bankház szakértői. Az elemzők szerint az arany jóval az 1200 dolláros szint alatt fog mozogni jövőre, ráadásul 2016-ban az 1000 dolláros szintet is letöri majd. Ráadásul 2017 és 2019 között átlagosan 825 dollár körüli aranyárfolyamra számítanak.
  • Ennek oka, hogy a Fed várhatóan a vártnál gyorsabb ütemben fog kamatokat emelni, ami nem kedvez a nemesfémnek. Ezen túl az az amerikai gazdaság növekedési kilátásai is egyre kedvezőbbek, és egyre csökken egy nagy összeomlásnak az esélye. Emiatt változatlanul eladásra javasolják a nemesfémet.
  • Ahogy arról mi is beszámoltunk, az arany nincs jó formában az utóbbi napokban, melynek igencsak pocsék a technikai képe. Külön negatívum, hogy az 50 napos mozgótlag felülről metszette a 200 napost, ami eladási jelzésnek felel meg. Az árfolyam ma reggel 1254 dollár körül mozog, nem sokkal négyhavi mélypontja fölött.
Arany napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu