Kitörés előtt az olajfinomítók

Vágólapra másolva!
Fontos támaszszintig esett vissza az elmúlt két napban a Tesoro és a Phillips 66 árfolyama is. Az amerikai finomítók ismét emelkedő pályára állhatnak, ha kitartanak a szintek. Kitörés esetén pedig újabb lokális csúcsokat célozhatnak meg.
Vágólapra másolva!

Tesoro (NYSE): Sávból törhet ki

Április közepe óta emelkedő trendben mozog a Tesoro. A részvény az elmúlt pár napban ugyan némi korrekciót bemutatott, de ha kitart a trendvonal, akkor a papír megpróbálhatja a 59,5 dollár körül húzódó ellenállásokat is áttörni.

Távolabbról szemlélve egy sáv is azonosítható a grafikonon, amiből ha felfelé ki tud törni az árfolyam, akkor 65 dollár körüli szintig, a 161,8 százalékos Fibonacci-szintig is elszáguldhat a Tesoro. Kitörés után szűkre lehet venni a stop-loss megbízást is, és hamar kiderülhet az is, ha fals lenne a megindulás.

Az indikátorok azonban elbizonytalaníthatnak sokakat, hiszen az MACD közel jár az eladási jelzéshez, míg az RSI divergenciát mutat az árfolyammal szemben.

Tesoro napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Phillips 66 (NYSE): A trendvonalon araszol felfelé

Október óta emelkedő trendben halad az északi irány felé a Phillips 66. A részvény esetében a trendvonal az utóbbi hónapok során fontos támasz volt és rendszerint megtartotta a papírt.

Ha most is így lesz és ki tud törni 85 dollár fölé a papír, akkor 91 és 94 dollár környékére is eljuthat az árfolyam. Ezeket a szinteket a 138,2 százalékos és a 161,8 százalékos Fibonacci jelöli ki. Ha összejön a kitörés, akkor a stop-loss szintet szűkre lehet húzni.

Amennyiben a Phillips 66 esni kezd, akkor 81 dollárnál a korábbi mélypont fontos támasz lehet. Ráadásul az indikátorok sem festenek jól, az MACD eladást jelez, az RSI pedig csökkenő irányban halad.

Tesoro napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu