Vágólapra másolva!
Minimális elmozdulást lehetett látni tegnap az amerikai tőzsdéken, ám a Dow Jonesnak ez is elég volt, hogy soha nem látott szinten fejezze be a kereskedést. Ázsiában vegyes a kép, és a hangulatot nem segíti, hogy a Világbank rontott a globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésén.
Vágólapra másolva!

USA: Pesszimistább lett a Világbank

  • A Világbank rontott az idei globális gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásain. A szervezet szerint 2,8 százalékos lehet a globális GDP bővülése 2014-ben, miközben korábban 3,2 százalékra számítottak. A Világbank az ukrán-orosz krízissel, és a szokatlanul hideg téllel magyarázza pesszimistább várakozásait, mivel utóbbi lelassította az amerikai gazdaság fellendülését az első félévben.
  • A hétfői záróértékek közelében fejezték be a kereskedést az amerikai részvényindexek tegnap. A Dow Jones minimális erősödés után új történelmi zárócsúcsot ütött, és az S&P 500 sem mozdult el a rekordszintek közeléből. A kis elmozdulások oka, hogy fontosabb indikáció hiányában a részvényindexek nem tudtak jelentősen eltávolodni a történelmi csúcsaiktól, ahhoz újabb impulzusokra lehet szükségük.
Forrás: Investor.hu

  • Az Európai Bizottság vizsgálatokat kezd az Apple (Nasdaq) ellen. Az EB az amerikai cég írországi adózási gyakorlatait fogja vizsgálni, mivel a vádak szerint az Apple jogtalan előnyre tesz szert az adózási kiskapuk kihasználása révén. A cég a nagyon alacsony adókulccsal rendelkező Írországban adózik, és különböző, alacsony adókulcsú európai leányvállalatokat tart fenn az adóoptimalizálásra. Az Apple 0,6 százalékot erősödött kedden.
  • Távozik az AIG (NYSE) vezérigazgatója, Robert Benmosche, akinek a helyét Peter Hancock veszi át. Benmosche sikeresen stabilizálta a biztosító működését a 2008-as válság után, miután a krízis súlyosan megrendítette a vállalatot, és csak állami segélycsomaggal sikerült elkerülni a csődöt. Hancocktól azt várják, hogy folytassa az elődje által megkezdett folyamatokat. Az AIG 0,1 százalékos gyengüléssel reagált a hírre.
  • Újabb hatalmas gigabírság készülődik Amerikában egy pénzintézet ellen. Az amerikai hatóságok 17 milliárd dollárt kívánnak behajtani a Bank of Americán (NYSE) a jelzálogfedezetű értékpapírok válság előtti megtévesztő értékesítéséért. Ez jóval magasabb a BofA által ajánlott 12 milliárd dolláros összegnél. A BofA fél százalékos pluszban zárt tegnap.
  • A Google (Nasdaq) 500 millió dollárért felvásárolja a műholdakat gyártó Skybox társaságot. A Google nemrégiben jelentette be, hogy műholdak segítségével kívánja terjeszteni az internet elérését szerte a világban, így a felvásárlás ezt a célt is szolgálja. Ezen túl a Skybox műholdjai segítenek majd a Google térképszolgáltatásának folyamatos frissítésében is.

ÁZSIA: Nem lépett szintet Dél-Korea, és Tajvan sem

  • Nem kerül be Dél-Korea, és Tajvan az MSCI fejlett piaci indexeibe, mivel a közlemény szerint nem sikerült bármilyen jelentős előrelépést elérnie sem a piaci elérhetőség, sem pedig a helyi valuták átválthatósága területén. A kínai részvényeket tömörítő "China A” azonban továbbra is az MSCI listáján szerepel, melyet akár már 2015-ben be is vezethetnek.
  • Kínával kapcsolatban optimistának bizonyult a Világbank, és a szervezet szerint a hatalmas ország tartani tudja a 7,5 százalékos növekedésre kitűzött célt.
  • Az ázsiai piacokon közben vegyes hangulat figyelhető meg, míg a kínai piacok enyhén lefelé, addig a Nikkei, vagy éppen a dél-koreai index felfelé veszi az irányt.
Forrás: Investor.hu