Májusban is csökkentek az árak

Vágólapra másolva!
Éves szinten 0,1 százalékos volt a fogyasztói árak csökkenése, áprilishoz képest 0,2 százalékos. Két hónapja tart a defláció.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint sorozatban második alkalommal csökkentek az árak éves összevetésben, míg az előző hónaphoz hasonlítva idén először mérséklődtek májusban a fogyasztói árak. Az adat meggyezik az elemzői várakozásokkal.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője kiemelte: a vezetékes gáz áprilisi 6,5 százalékos árcsökkenése immár teljes egészében megjelent az adatokban, és 0,2 százalékponttal csökkentette az inflációt, de az élelmiszereknél is folytatódott az éves összevetésű csökkenés. Főként az idényáras élelmiszerek, valamint a liszt, és a cukor éves árindexe mérséklődött - fűzte hozzá.

A szakértő szerint bár éves összehasonlításban második hónapja csökkenek a fogyasztói árak, ez még nem nevezhető deflációnak, mivel a csökkenés kismértékű, és nem a termékek széles körét érinti, ráadásul deflációról hosszabb időtartamú árcsökkenés esetén szokás beszélni.