Leépíthet a JP Morgan

Vágólapra másolva!
További elbocsátásokra kényszerülhet a JP Morgan a továbbra is szenvedő befektetési banki egységénél, melynek bevételei 20 százalékkal estek vissza a második negyedévben eddig. 
Vágólapra másolva!
  • Valóban rosszul alakul az aktuális negyedév a JP Morgan befektetési banki üzletágánál. Marianne Lake, a pénzintézet pénzügyi vezérigazgatója tegnap elmondta, hogy a kötvény-, deviza- és nyersanyagkereskedésből származó bevételek visszaesése már elérte a 20 százalékot, melynek lehetőségére a társaság korábban figyelmeztetett.
  • A kijelentés nem lehet meglepő, mivel az utóbbi hónapokban a nagy amerikai bankok befektetési banki üzletágának gyengélkedésétől volt hangos a sajtó. Elsősorban a kötvénykereskedési részleg vergődik, ami miatt folyamatosan csökkennek a bevételek. Emiatt pedig számtalan kereskedőt voltak kénytelenek elküldeni a vállalatok.
  • A JP Morgan pénzügyi vezetője is további elbocsátásokat "lebegtetett meg". Szerinte a befektetési banki egység túlzott kapacitások mellett működik, és ha folytatódik a gyengélkedése, akkor kénytelenek lesznek fizetéscsökkentéseket és elbocsátásokat végrehajtani.
  • Lake szerint az üzletág szenvedése csak átmeneti lesznek, és a jövőben ismét emelkedő pályára állhat a bevételek növekedése.
  • A kedvezőtlen hírekre 1,1 százalékot esett tegnap a JP Morgan árfolyama.