A Mol gyengélkedett ma leginkább

2014.06.17. 17:08

Tovább csúszott lefelé a BUX ma délután, amit főleg a Mol és a Magyar Telekom gyengeségének tudhatunk be. Mindezt úgy, hogy közben a nyugat-európai börzék kisebb pluszbna állnak, míg a Wall Street egyelőre csak keresi az irányt kedden.

  • Délután tovább rontott teljesítményén a magyar tőzsde, főleg a Mol került nagyobb mínuszba (-1,7%, 12 515 forint). De az OTP is mínuszban végzet (-0,4%, 4480 forint) hasonlóan a Richterhez (-0,2%, 4170 forint). A Magyar Telekomon is ütöttek egyet, és végül 329 forinton fejezte be a napot (-1,2%).
  • Nap végére megérkezett a forgalom is a BÉT-re, végül közel 11 milliárd forintért cserlétek gazdát részvények.
  • A forint megint ide-oda ugrált napközben, reggel előbb 307,2-ig erősödött az euróval szemben, majd kisebb rángatózás után, délután már 307,8 közelében található az EURHUF.
  • Nyugat-Európában ezzel szemben maradtak a visszafogott pluszok, a vezető börzék 0,1-0,4 százalékos pluszban állnak záráshoz közeledve.
  • New Yorkban pedig egyelőre keresik az irány a vezető indexek, a Nasdaq 0,1 százalékkal emelkedik, míg a Dow Jones és az S&P 500 0,1 százalékos mínuszban áll.
  • Váratlanul 6,5 százalékkal visszaesett a kezdődő lakásépítések száma májusban áprilishoz képest. A piac ennél kisebb mértékű, 3,9 százalékos csökkenésre számított. A kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 6,4 százalékkal zuhant vissza áprilishoz képest, ami szintén kellemetlen meglepetést okozott (várt: -0,9%).
  • Májusban 0,4 százalékos volt az infláció havi alapon az Egyesült Államokban, ami 2013 februárja óta a legnagyobb áremelkedésnek felelt meg. A piac 0,2 százalékos árszínvonal-emelkedésre számított. Éves alapon 2,1 százalékos volt az infláció a várt 2 százalék helyett.
  • A Nemzetközi Energiaipari Ügynökség szerint az Irakban zajló harcok kockázatot jelentenek a OPEC tagállamok olajkitermelésének következő öt évre tervezett növekedésére. A kitermelés növekedésének több mint fele Irakból érkezhet, azonban a feszültségek miatt nem biztos, hogy sikerül a tervezettnek megfelelő mennyiségű olajat felszínre hozni az országban – figyelmeztetett az IEA. Az iraki krízis miatt jelentősen emelkedett az olajár az elmúlt napokban, a WTI és a Brent is kilenchavi csúcsra ugrott. Onnan kicsit már visszább jöttek a jegyzések, a Brent 113 dollár közelében, míg a WTI 106,8 dollárnál ingadozik kedd délután.
  • A Siemens szerint a Mitsubishivel tett közös ajánlata 14,2 milliárd euróra értékeli az Alstom energiaipari egységét. Ez magasabb a rivális General Electric által tett 12,35 milliárd eurós ajánlatnál, azonban még mindig bizonytalan, hogy melyik fél kerül ki győztesként az Alstom egységéért zajló versenyfutásból. A franciák jelenleg a Siemens tegnap érkezett ajánlatát mérlegelhetik.
  • Váratlanul másfél százalékra esett vissza az infláció Nagy-Britanniában éves alapon (várt: 1,7%). A font gyengüléssel reagált az adatra, és 1,697 közelébe tért vissza a dollárral szembeni árfolyama az ötéves csúcs közeléből.