Az iraki válság miatt nőhet a hadiipar bevétele

2014.06.17. 09:53

Az iraki helyzet romlása miatt nyerhetnek a hadiipari cégek befektetői.

A részvénypiacot és az olajárakat egyaránt megrázta a múlt hét végén az iraki konfliktus eszkalálódása, írja a Napi.hu. Bár a hadiipari szektorban érdekelt cégek részvényeit tömörítő PHLX defence sector index egy százalékos csökkenéssel zárta a hetet - összhangban a piac egészének gyengébb teljesítményével -, a szakértők szerint a konfliktus nyomán előtérbe kerülhetnek az érintett cégek részvényei és az energetikai társaságok papírjai is.

Ahogy a befektetők azt próbálják találgatni, mely cégeket hogyan érint az iraki helyzet, logikusnak tűnik, hogy az ilyen szituációkban a defenzívebb szektorok kerülnek a figyelem középpontjába. A piac egyre idegesebbé válik a polgárháborús helyzet miatt, s ez az a helyzet, amely kedvező szokott lenni az olajipari részvények számára, miközben a piac egészére az óvatosság a jellemző.

A befektetők nem feltétlenül ugranak azonnal a hadiipari részvényekre azt feltételezve, hogy hamarosan nőnek majd az amerikai védelmi kiadások. Az amerikai közvélemény ugyanis nem feltétlenül nézné jó szemmel, ha országuk a jelenleginél mélyebben beavatkozna az iraki konfliktusba. Egyelőre nem fogjuk a hadiipari részvények súlyát növelni a portfóliónkban az iraki események hatására, a jelenlegi amerikai kormányzatnak ugyanis nem nagyon áll szándékában növelni az amerikai érintettséget a konfliktusban - mondta Scott Armiger, a jelentős Northrop Grumman érdekeltséggel rendelkező Christiana Trust portfólió menedzsere a Reutersnek.

A PHLX védelmi szektorban érdekelt cégeket tömörítő részvényindexe 93 százalékot emelkedett az elmúlt három év során, azonban a jó szereplés inkább a piac egészének emelkedésével volt magyarázható. Hogy felülteljesítővé válnak-e ezek a részvények, az még kérdéses, ráadásul a befektetők más cégek részvényit is választhatják, ha az amerikai védelmi kiadások növekedését tippelik.