Négy jelentkező nyújtotta be a pályázatát a szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciapályázat tegnapi jelentkezési határidejéig. A három már piacon lévő szolgáltató a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone mellett végül a Digi román anyavállalata, az RCS&RDS jelentkezett a frekvenciatenderre.

  • A pályáztatási folyamat következő állomásaként ma 10 órákor bontják föl közjegyző jelenlétében a pályázati anyagokat. Ezt követően a jelentkezési határidő lejártától számított 15 napon belül az NMHH megvizsgálja az alaki követelményeknek való megfelelést, amelynek teljesülése esetén pályázati nyilvántartásba veszi a jelentkezőt. A pályázatok tartalmi vizsgálatára csak a nyilvántartásba vételt követően kerülhet sor. Az NMHH az eljárás további részleteiről is tájékoztatást nyújt a későbbiekben.
  • A pályázat eredményét a kiírónak a végleges hirdetmény közzétételét követő 45. és 150. nap között kell meghoznia, azaz a július 6-a és október 19-e közötti intervallumra tehető az eredményhirdetés. Ugyanakkor a határidő egy alkalommal, de legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható.
  • A Digi román anyacége három év után próbál újra a hazai mobilpiacra lépni, miután a 2012-ben kihirdetett 900 MHz-es tenderből hatósági díjtartozása miatt kizárták. A pályázat eredményét később a szolgáltatók megtámadták, a Kúria pedig végül megsemmisítette az eredményt.
  • A hwsw.hu szerint a Diginek egy 1800 MHz-es blokk megszerzésére lehet esélye, és anyagi forrása. Ezt erősíti, hogy ebben a frekvenciatartományban eladósorba került D, E és F blokkokra a három már piacon lévő szolgáltató közül csak a Magyar Telekom és a Vodafone pályázhat. A Telenornak erre nincs lehetősége, mivel olyan frekvenciakészlettel rendelkezik az 1800 MHz-es sávban, ami nem teszi lehetővé, hogy újabb blokkot szerezzen.
Forrás: Investor.hu