Keveslik az Alstomra érkezett ajánlatokat

Alstom napi grafikon (Párizs)
Vágólapra másolva!
Egyelőre úgy néz ki, hogy hiába értékelte többre ajánlatával a Siemens az Alstomot, a felvásárlásban vétójoggal rendelkező francia kormány kevesli a cégre érkezett eddigi ajánlatokat.
Vágólapra másolva!

A német Siemens tegnap jelentkezett be hivatalosan is az Alstom energetikai üzletágáért, amit végül két japán céggel karöltve tett meg. Ajánlatuk egyébként 14,2 milliárd euróra értékeli az Alstomot, miközben a General Electric korábbi ajánlata 12,4 milliárd euróra taksálta a 4-es metrókocsikat is gyártó francia céget.

Ennek ellenére Francois Hollande miniszterelnök és kormánya nincsen teljes mértékben megelégedve az ajánlatokkal, véleményük szerint a pályázók még emelhetnek az Alstomra tett javaslatukon. Ennek érdekében a kormány a héten folytatná a tárgyalásokat az ajánlattevőkkel.

Azonban nagy kérdéses, hogy az érdeklődők hajlandóak lesznek-e emelni ajánlataikon. A GE részéről kijelentették, hogy nem szeretnének árháborúba bocsátkozni és egyelőre nem változtatnak ajánlatukon. Ugyanakkor a Le Figaro értesülései szerint még a napokban újabb ajánlattal állhat elő az amerikai vállalat.

Hasonló állásponton található a Siemens a szövetségeseivel, akik kijelentették, hogy szerintük értékeltség, stratégia és a munkahelyek biztonsága alapján is jobb ajánlatot tettek le az asztalra.

Alstom napi grafikon (Párizs) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Bővebben az Alstom ügyletről: