Népszerűek az online egyetemi kurzusok

Vágólapra másolva!
Bár már több mint két és félezer online kurzusra jelentkezhetünk a világban, Kelet-Közép-Európából még csak egy szlovák egyetemre járhatunk virtuálisan.
Vágólapra másolva!

Mindössze hat hónap alatt kis híján megduplázódott az ingyenes internetes egyetemi kurzusok száma a világban: amíg januárban 1369, idén júniusban már nem kevesebb mint 2625 előadássorozat volt a nemzetközi kínálatban – derül ki az Európai Bizottság által életre hívott Open Education Europe friss statisztikájából. Európában jelenleg 597 óra érhető el, közülük a legtöbbet a spanyol intézmények kínálják, szám szerint 203-at, utánuk következnek a britek, 120-szal, majd Franciaország, ahol összesen 81 kurzusra járhatunk virtuálisan; a kelet-közép-európai régióból egyelőre egyedül egy szlovák egyetem van jelen a MOOC-piacon, írja a Napi Gazdaság.

„Döbbenetes ütemben növekszik az ingyenes internetes képzések népszerűsége, köszönhetően annak, hogy a világ legmagasabban jegyzett intézményei, a Stanford, a Johns Hopkins vagy a párizsi École Normale Supérieur is hirdet meg órákat, és a tanulás ütemét a diákok szabják meg, akik még papírt is kaphatnak a vizsgák végén, amelyek értéke folyamatosan növekszik a munkaerőpiacon” – mondta a lapnak Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium igazgatója.

Egyre több egyetem teszi ingyenesen elérhetővé egy-két óráját a világhálón, aminek nagyon fontos szerepe lehet a hírnevük ápolásában vagy megalapozásában. „A nemzetközi ösztöndíjrendszerek miatt a diákok ma már jóval mobilisabbak, mint néhány évtizede, így a hazai egyetemeknek is elemi érdeke, hogy még ismertebbé tegyék magukat a külföldi hallgatók körében; erre az online kurzusok kiváló lehetőséget nyújtanak” – mondta Szalai.

A MOOC – a Massive Online Open Course – sajátossága, hogy nem létszámkorlátos, így akár több ezren is járhatnak egyszerre ugyanarra az órára a világ bármely pontján; az előadásokat a hallgatók videofelvételeken keresztül követhetik. Az első MOOC-ot 2011 őszén a Stanford Egyetemen indították el, majd a massachusettsi MIT és a Harvard tette mindenki számára elérhetővé több óráját; azóta a MOOC-ok szervezésére tech cégek épültek, például a Coursera, az Edx, a Lynda vagy az Udemy.

A statisztikák szerint Európában a legtöbb kurzust – több mint 130-at – a műszaki területen hirdették meg; ezt követik az alkalmazott tudományok, a társadalomtudományok és az üzleti tudományok, mindhárom területre nagyjából 90 egyetemi előadássorozat jut jelenleg. Ám a nemzetközi kínálatban gyakorlatilag mindenki megtalálhatja a kedvére valót, a görög-római mitológiával éppúgy foglalkozhatunk, mint például a bioinformatika aktuális kérdéseivel.

Magyarországon költségmentes internetes társadalomtudományi képzést kínál a Mathias Corvinus Collegium a középiskolás diákok számára. A négy féléves program elméleti kurzusai a modern kori történelem, a közgazdaságtan és a nemzetközi kapcsolatok területét ölelik fel.

A gyerekek heti rendszerességgel juthatnak hozzá az e-learning felületen a feldolgozandó tananyaghoz. Tudásukat háromhetente időkorlátos, készségfejlesztő szándékkal összeállított online tesztek, valamint házi dolgozatok segítségével mérik fel. Az elméleti oktatást érveléstechnikai, prezentációs és csoportdinamika-tréningek egészítik ki, emellett a diákok olyan gyakorlati ismeretekre is szert tehetnek, mint a motivációslevél- és az önéletrajzírás.

Szalai szerint a jövőben várhatóan tovább növekszik az online szabad egyetemek népszerűsége, de az internetes távoktatás egyik formája sem fenyegeti a hagyományos, intézményes oktatást.