Itt a Blackberry feltámadása?

2014.06.19. 15:08

A vártnál lényegesen kisebb veszteséget jelentett a május végén lezárult negyedévére a Blackberry. El is szállt az árfolyam.

  • 10 százalék feletti emelkedéssel vághat neki a mai kereskedésnek a Blackberry részvénye.
  • A nagy örömben kevésbé a spanyol csapat kiesése játszik közre, mint a ma közzétett negyedéves gyorsjelentés.
  • Eszerint a cég a május végén zárult negyedévében részvényenként 11 centes veszteséget ért el, miközben az elemzők több mint kétszer ekkora, 25 centes mínuszra számítottak (mindezt úgynevezett non-GAAP, azaz a hivatalos számviteli szabályokhoz képest módosított módon számítva)
  • A bevételek is valamivel jobbak lettek, 966 millió dollárt könyvelhetett el a cég az elemzők által várt 954 millió dollár helyett.
  • Ezzel együtt is közel 70 százalékkal esett vissza a vállalat bevétele az egy évvel korábbi szinthez képest.
  • A negyedévben 1,6 millió darab okostelefont értékesített a Blackberry, ami ugyan valamivel több, mint az egy negyedévvel korábbi 1,3 millió darab, de durva visszaesés az egy évvel korábbi 6,8 millió darabról. A Blackberry értékesítése egyszerűen összeomlott.
Forrás: Investor.hu