Borítékolható az újabb kamatvágás

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag borítékolni lehet az újabb kamatvágást, mivel az alacsony inflációs környezet és az EKB kamatcsökkentése miatt a magyar állampapírokon megnövekedett hozamfelár is ezt támogatja. A jelenlegi alacsony infláció mellett ugyan még emellett az alacsony kamatszint mellett is pozitív reálhozam érhető el – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. 
Vágólapra másolva!

A fogyasztói árak csökkenése miatt szinte borítékolni lehet, az MNB Monetáris Tanácsa kedden újabb 10 bázispontos kamatvágásról dönt. Ezt támogatja az is, hogy az Európai Központi Bank kamatcsökkentése miatt a magyar állampapírok hozamfelára ismét kedvezőbb lett, így ismét mozgástere lett az MNB-nek a lazításra” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A héten az inflációs jelentést is publikálja az MNB, amelyben várhatóan mérsékelni fogja a középtávú inflációs előrejelzését. A fogyasztói árak csökkenése miatt jelenleg még az alacsony kamatszint mellett is pozitív, 1-2%-os reálkamat érhető el a kockázatmentes befektetéseken. Az infláció ismételt emelkedésével azonban ez a reálhozam elolvad, így a befektetők számára ajánlott a magasabb hozamlehetőséget kínáló részvénypiacok irányába mozdulni, hiszen több tényező is az árfolyamok emelkedése mellett szól. A kockázatok azonban nagyok, mivel a részvényárak már most magas szinten vannak, és a Fed kötvénypiaci vásárlásainak fokozatos leállása középtávon megkavarhatja a piacot. Így a részvényeket jelenleg vegyes vagy tőkevédett alapok formájában javasoljuk” – tanácsolja a befektetési szakember.