Támadás alatt a bolgár bankok?

Vágólapra másolva!
Óriásit zuhant a nagyobb bolgár bankrészvények árfolyama, miután az ország jegybankelnöke arról beszélt, hogy Bulgária bankrendszere támadás alatt áll. A nyilatkozat miatt a befektetők szabadulni kezdtek a bankpapíroktól. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas zuhanásba kezdtek ma a bolgár bankpapírok, a First Investment Bank több mint 25 százalékos, a Central Cooperative Bank és a Chimimport közel 10 százalékos mélyrepülésben is megfordult (azóta kissé korrigálni tudták esésüket). A bankrészvények szakadása pedig értelemszerűen lefelé húzza a Sofix részvényindexet is, mely több mint 5 százalékot veszített értékéből.

Sofix részvényindex alakulása Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A bolgár bankrészvények zuhanása azért is szembeötlő, mert az európai tőzsdéken viszonylagos nyugalom uralkodik, és a tegnapi záróértékek közelében zajlik a kereskedés. Jól látható, hogy a bolgár bankpapírok messze a legrosszabbul teljesítő bankrészvényeknek számítanak a régióban, az őket követő Raiffeisen és a lengyel mBank ennél jóval szerényebb mértékű mínuszokat szenved ma el.

Forrás: Investor.hu

Emiatt arra lehet következtetni, hogy országspecifikus tényezők játszanak szerepet a nagy eladói nyomás kialakulásában.

Ez a tényező pedig Ivan Iskrov bolgár jegybankelnök mai nyilatkozata, melyben ijesztő állításokat fogalmazott meg a szakember. Iskrov szerint támadás zajlik a bolgár bankok ellen, és valakik megpróbálják destabilizálni az ország bankrendszerét. A támadás elsősorban Bulgária egyik legnagyobb bankja, a First Investment Bank ellen irányult, melynek során a támadók rosszindulatú, rágalmazó a bank bajba kerüléséről szóló híreket kezdtek terjeszteni a pénzintézetről. Ezt hamis információkat tartalmazó e-maileken és félrevezető telefonhívásokon keresztül tették, melyeket a bank ügyfeleinek küldtek, akik az alapján meg is rohamozhatták volna a pénzintézetet.

A jegybankelnök szerint a támadás egyértelműen az ország bankrendszerének megingatására irányult, azonban kijelentette, hogy a jegybank minden eszközével meg fogja védeni a bankokat, és a bolgár emberek megtakarításait. Ezen túl felszólította az illetékes szerveket, hogy minden jogi eszközt vessenek be a rosszindulatú hírek és spekulációk terjesztői ellen. Arról, hogy pontosan kik is lehetnek ezek a támadók, nem beszélt a jegybankelnök.

A mostani nyilatkozat élét az adja, hogy Bulgária negyedik legnagyobb bankját, a Corporate Bankot már megrohamozták az ügyfelei két héttel ezelőtt, akik jelentős mennyiségű tőkét vontak ki a pénzintézetből. A tőkekivonás pedig komoly gondot okozott a Corporate Banknak. A befektetők attól tartanak, hogy a jegybankelnök nyilatkozata miatt a többi bolgár banknál is ez az eset fog megismétlődni, és szétterjedhetnek a Corporate Bank problémái a bolgár bankszektorban. Ez pedig megrogyaszthatná a gyengélkedő bolgár gazdaságot is. A befektetők emiatt kezdték eladni például a First Investment Bank, a Central Cooperative Bank és a Chimimport részvényeit.

A bolgár bankrendszerrel kapcsolatos hírek áttételesen az OTP-re is hatással lehetnek, hiszen a DSK-n keresztül van leánybanki kitettség az ország felé. Az OTP bolgár leányvállalata a magyar pénzintézet adózás előtti profitjának közel 20 százalékát adta tavaly, míg a teljes hitelállománynak a 15 százalékáért felelős az egység. A bolgár leány jól tőkésített, jelentős szereplője a helyi bankpiacnak, a híradásokban pedig nem merült fel a neve. A helyi eseményeknek egyelőre tehát nincs érdemi hatás sem az OTP-re, sem pedig annak részvényeire.