Jól debütált a "kis ING"

2014.07.02. 11:38

Egy 1,5 milliárd eurós tőzsdei kibocsátás keretében tőzsdére vitte a biztosításokkal foglalkozó leányát az ING. Ráadásul igen jól teljesít első kereskedési napján az NN Group, már 6 százalékos pluszban is járt az árfolyam.

  • 1,54 milliárd eurós bevételre tett szert a legnagyobb holland pénzügyi szolgáltatóként számon tartott ING Groep a biztosítással foglalkozó üzletágának részleges eladásából. Az ügylet méretét egyébként jól jelzi, hogy idén a második legnagyobb IPO-nak számít az NN Groupé.
  • A tranzakciót követően 71,4 százalékos tulajdonos marad az ING az NN Groupban, ám egyes opciók lehívása után 68 százalék közelébe csökkenhet a részesedése. Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, hogy az ING az NN Groupban való részesedésének több mint felét kívánja értékesíteni 2015 végéig, a fennmaradó részvényeket pedig 2016 végéig adná el.
  • Az ING részvényként 20 eurót kapott az NN Groupért, míg első kereskedési napján már 21,21 eurón is járt a biztosítótársaság papírja. Eközben a holland társaság a 18,5-22 eurós sávban tervezte eladni a részvényeket.
  • Pozitívan reagált az ING részvénye is a friss fejleményekre, 0,4 százalékos emelkedést mutat az amszterdami parketten. Nem is csoda, hiszen nagy lépésnek számít az IPO. Ezzel már csaknem befejezte a restruktúrálási programot az ING, melyet még az EU írt neki elő, miután a holland állam mentőcsomaggal segítette ki a 2008-as válság idején.
Forrás: Investor.hu