Nem reklámozható rákgyógyszerként az Avemar

Vágólapra másolva!
A versenyhivatal megbüntette a tápszer forgalmazóit.
Vágólapra másolva!

A gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta az Avemar forgalmazóit. Az Avemar granulátum és tabletta élelmiszernek minősül, még ha különleges, gyógyászati célra szánt tápszernek is. Márpedig a szigorú reklámozási szabályok szerint tilos élelmiszernek gyógyhatást tulajdonítani – írja a GVH közleménye.

Az élelmiszer nem gyógyít

A hivatal megállapította, hogy a termék gyártói jogsértő módon állították, hogy a készítmények alkalmasak a betegség gyógyítására, kezelésére. A vállalkozások 2011. elejétől tavaly őszig különböző reklámeszközökön betegség gyógyítására, kezelésére vonatkozó ígéretekkel népszerűsítették az Avemart.

A betegeket szigorúbban kell védeni

A GVH kiemeli, hogy a reklámokkal elsősorban a daganatos betegségekben szenvedő fogyasztókat célozták meg. Ők a gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös fontos a szabályok betartása.

Bírság a forgalmazóknak

A versenyhivatal megtiltotta a magatartás folytatását, és bírság kiszabását is indokoltnak látták. A forgalmazók közül Biropharma Első Magyar Biotechnológiai Kft. kétmilliós, a Bizalom Expressz Kereskedelmi és Csomagküldő Kft. 1,1 millió forintos bírságot kapott. Az előbbi azért többet, mert volt már hasonló ügye. Ugyanakkor azt is figyelembe vették, hogy a forgalmazók már megváltoztatták törvénysértő kommunikációs gyakorlatukat.