Ebben tartják a pénzt a tehetősek

Vágólapra másolva!
A befektetési alapok szerezték meg a trónt a magyar háztartások megtakarításai között, miután a banki kamatok a legtöbbek számára zavaróan alacsony szintre süllyedtek. A jó hír, hogy az Investor Traderen a befektetési alapok széles skálája érhető el.
Vágólapra másolva!
  • Csúcsra értek a befektetési alapok a magyar megtakarítóknál, a K&H Alapkezelő felmérése szerint az ügyfelek 35 százaléka ezekben tartja megtakarításai legalább egy részét.
  • Összesen 2000 prémium, azaz az átlagnál vagyonosabb ügyfelet kérdeztek meg, szóval egész tekintélyes a K&H Alapkezelő mintája.
Forrás: K&H Alapkezelő, Investor.hu
  • 2013 eleje óta közel 1500 milliárd forintnyi tőke áramlott a hazai befektetési alapokba, amelyek összességében több mint 200 milliárd forintnyi hozamot termeltek a befektetőiknek. A befektetési alapokban kezelt teljes vagyon pedig meghaladt az 5000 milliárd forintot május végén a Bamosz adatai szerint.
  • A befektetési alapok nyilván azért népszerűek, mert bankbetétekre már nem nagyon lehet értelmezhető kamatokat kapni.
  • A befektetési alapok ráadásul jócskán háttérbe szorították a válság előtti évek slágertermékét, a unit-linked biztosításokat is.
  • Ennek meg az lehet az oka, hogy a unit-linked biztosításokkal sokan jó sokakan megégették magukat, hiszen irreálisan magas költségeket és sokak számára ismeretlen kockázatokat tartalmaztak, szemben a befektetési alapokkal.
Forrás: BAMOSZ, Investor.hu
  • A befektetési alapokat egyébként jellemzően két szempont miatt választják a K&H Alapkezelő szerint: a biztonság miatt (tőkevédelem és mérsékelt kockázat), és azért, mert a befektetési alapokkal nem kell saját magunknak napi szinten foglalkoznunk, megteszik ezt helyettünk a szakértő alapkezelők. Meg persze az elérhető hozamok és adókedvezmények sem elhanyagolhatók.
  • Ha Önnek is pont ezek a szempontok a fontosak, akkor jó helyen jár, mert az Investor Trader rendszerében tőkevédett befektetési alapok, és kockázatosabb, de cserében magasabb hozammal kecsegtető termékek is elérhetők.
Forrás: K&H Alapkezelő, Investor.hu
  • A befektetési alapok mellett persze a megtalálhatók még az állampapírok, részvények, deviza és egyéb, sajátos befektetések is a megkérdezettek portfóliójában.
  • Ezek ugyanúgy ott vannak az Investor Trader rendszeriben is, akár tőkevédett befektetési alapot szeretne vásárolni, akár részvényekkel vagy egyéb termékekkel próbálkozna, pár kattintással meg lehet ezt tenni.
  • Elég csak számlát nyitni például itt, de lehet kérdezni tőlünk az alábbi űrlapon is.