Vágólapra másolva!
Kisebb mínuszban indították a hetet az ázsiai tőzsdék, miután a befektetőket az ukrán feszültségek, és Christine Lagarde hétvégi nyilatkozata is nyugtalaníthatja. Nyugat-Európában szintén kisebb gyengüléssel kezdődhet majd a kereskedés a határidős indexek szerint. 
Vágólapra másolva!

ÁZSIA: Gyengén indul a hét

  • Kisebb lecsorgással indult a hét az ázsiai tőzsdéken, ahol a főbb részvényindexek 0,1-0,4 százalékos mínuszt szedtek össze. A leggyengébbnek a japán Nikkei bizonyul, mely közel féléves csúcsáról ereszkedik lejjebb. Nagy mozgás azonban nincs a börzéken az amerikai tőzsdék pénteki zárvatartása miatt, és fontos makroadat hiányában.
Forrás: Investor.hu

USA: Kezdődik a gyorsjelentési szezon

  • Pénteken nem volt kereskedés Amerikában a Függetlenség Napja miatt, ma viszont már a megszokott menetrend szerint fog zajlani az üzletkötés.
  • Kedden elkezdődik a második negyedéves gyorsjelentési szezon. A szokásoknak megfelelően az Alcoa nyitja majd a sort, mely piaczárás után teszi közzé eredményeit. Makroadatok terén a hét viszonylag csendesen fog telni, szerdán a Fed jegyzőkönyvére, csütörtökön a heti friss munkanélküli segélykérelmek számára lesz érdemes figyelni.
  • A nyersanyagpiacokon nem volt szünnap, és a megszokott mederben zajlik a kereskedés. Az arany folytatja kisebb korrekcióját az elmúlt hetek emelkedése után, és 0,4 százalékos mínusz után ma reggel már 1315 dollárnál mozog. A WTI nyersolaj szintén lefelé ereszkedik, és 0,1 százalékos gyengülésével nem sokkal 104 dollár alatt található.
  • Júniusban 9,1 százalékkal több autót adott el a General Motors (NYSE) Kínában, mint egy évvel korábban. A hónapban 257 798 darab GM-autó fogyott, és kifejezetten a Buick és Cadillac modellek iránt volt nagy a kereslet. Ezek alapján a GM körüli botrányok Kínában sem rendítették meg a cég iránti fogyasztói bizalmat, és a vállalat több társával együtt profitálni tud a kínai autópiac hihetetlen pörgéséből.
  • Az EKB hosszú ideig rekord alacsony szinten fogja tartani a kamatokat a monetáris stabilitás biztosítása és az eurózóna gazdasági növekedésének támogatása érdekében, azonban a kormányoknak is végre kell hajtani a saját feladatukat – mondta el Benoit Coeure, a jegybank igazgatósági tagja. Coeure szerint az államoknak a beruházások felpörgetésével, és az adósságok további csökkentésével kell segíteniük az eurózóna fellendülését.
  • Hasonlóan vélekedik Christine Lagarde, az IMF elnöke is, aki szerint a jegybankok támogató monetáris politikája nem elegendő a növekedés támogatására. Az államoknak számos beruházást kellene végrehajtani az infrastruktúra, az oktatás és egészségügy fejlesztésére, ami mellett az adósságot is lejjebb kell szorítani. Az IMF szerint a világgazdaság fellendülése folytatódni fog, azonban nem olyan mértékben, mint ahogy korábban számítottak rá.