Ez aztán pofonegyszerűnek tűnik

Vágólapra másolva!
A tőzsdei bölcsességek közül valószínűleg az elsők között találkozhatunk, az "akkor kell részvényeket vásárolni, ha a parketten már folyik a vér" típusú jótanáccsal. Olcsón kell venni és drágán eladni, nincs is ennél könnyebb feladat. Ez persze a valóságban nem megy ilyen egyszerűen, amihez friss kutatások szerint az agyi aktivitásunknak is köze van. 
Vágólapra másolva!

A Business Insider foglalt össze egy friss tanulmányt, amiben a szerzők a sikeres kereskedők agyi folyamatait vizsgálták. Röviden az eredményekből az derült ki, hogy bizony vannak olyan emberek, akik az agyi működésüknek köszönhetően korábban felismerik a lufigyanús tőzsdei helyzeteket. Ezért tudják azt könnyebben megtenni például, hogy az emelkedő árfolyamok közepette is beállnak az eladói oldalra, miközben egy átlagos kereskedő még egy ilyen időszakban is a vételi oldalon áll.

Sőt, még akkor is, amikor a korrekció már elkezdődik, és igazából jellemzően ezeken a pontokon úszhatnak el igazán nagy vagyonok a tőzsdén. Ezzel szemben a bölcsebb befektetők, akik agyi működésüknek köszönhetően rendelkeznek a kockázatok időben való megérzésével, a csúcsok közelében már kisebb vételi aktivitást mutatnak, és sokkal inkább lesznek akkor aktívak, amikor a túlvett szinteket már magunk mögött hagytuk.

A kereskedési aktivitás alakulása a tőzsdei csúcs előtt és után (zölddel a bölcs befektetők, pirossal az átlagosak) Forrás: Business Insider, Investor.hu