Nagy veszteség jön a Raiffeisennél is

Vágólapra másolva!
Végül a Raiffeisen is beállt a sorba, és tegnap bejelentette, hogy a magyarországi törvényi változások miatt 120-160 millió eurós veszteségre számítanak. Az Erste és az OTP napokkal ezelőtt már szintén figyelmeztettek a tetemes egyszeri veszteségekre. 
Vágólapra másolva!
  • Az árfolyamréssel és egyoldalú kamatemelésekkel kapcsolatos törvényi kötelezettségek miatt a bank Magyarországon 120-160 millió eurós veszteségre számít.
  • Nem kevés ez az összeg, az idei évre várt profitnak akár a harmadát is elvihetik a magyar szabályozói változásokból fakadó veszteségek.
  • Az egyszeri tételeket a második és a harmadik negyedéves gyorsjelentésben fogják elszámolni.
  • A bank arra is felhívja a figyelmet, hogy a most jelzett veszteségek még nem tartalmazzák a devizahitelek őszi forintosításának előre még nem kalkulálható hatását.
  • A most bejelentett egyszeri 160 millió eurós negatív tétel 0,55 euróra rúg részvényenként, amennyivel a papír árfolyama is esett a mai kereskedésben.
  • Fontos megjegyezni, hogy a bank papírjai még a nagy egyszeri veszteség ellenére is meglehetősen nyomott árazási szinteken forognak, az árfolyam a könyv szerinti érték mindössze 65 százalékára rúg. Ez persze nem véletlen, az EKB közelgő eszközminőség felülvizsgálata miatt érhetik még negatív meglepetések a bankot, ráadásul a tőkehelyzet sem annyira acélos még, hogy nagy egyszeri veszteségeken csak úgy túl tudjanak lendülni a piaci szereplők. Az orosz és ukrán kitettség pedig ehhez képest még hab a tortán.