Összeáll az Adidas és a Manchester

manchester united van persie carrick
Vágólapra másolva!
Egy 13 éves korszak zárul le a Manchester United életében, miután az angol rekord bajnok szakít a Nike sportszergyártó céggel és az Adidashoz pártol át, aki korábban 1992-ig volt a vörös ördögök mezszállítója.
Vágólapra másolva!

Az Adidas és a Manchester United hivatalosan is bejelentette, hogy a 2015/16-os szezontól a német sportszergyártó cég lesz az angol rekord bajnok mezszállítója. A United és a Nike 13 évnyi együttműködés után szakít.

Bár a mezgyártói szerződésről már idejekorán megkezdték az egyeztetéseket a felek, végül a Nike nem adta be a derekát, és nem volt hajlandó kifizetni a Manchesteriek által áhított 60 millió font körüli összeget. A Nike szerint a futball klub által felvázolt feltételek nem jelentenének túl jó értéket a cég részvényesei számára. A kommentből pedig már következtetni lehetett arra, hogy az amerikai sportszergyártó szakítani fog a Uniteddel.

Háromszor többet fizet az Adidas, mint a Nike

Az Adidas a frissen megkötött szerződés révén a 2015/16-os szezontól kezdve 10 éven keresztül lesz a Manchester United mezszállítója 750 millió font, azaz évi 75 millió font fejében. Mindez nagyjából évi 29 milliárd forintnak felel meg, ugyanakkor ennél jóval magasabb összegre is szert tehet a klub, hiszen a jövőben az Adidas fogja forgalmazni a különböző Unitedes relikviákat és mezeket is. Ezek eladásából a német sportszergyártó 1,5 milliárd fontos bevételt vár az évtizedre, aminek egy része a Manchesterieknél köthet ki a profitmegosztás révén. Ugyanakkor ennek az aránya még nem nyilvános.

Csak viszonyításképpen ez az összeg az Adidas idénre várt futball bevételének több mint fele. A német sportszergyártó 2014-re 2,7 milliárd dolláros bevételre tenne szert a futball bizniszből, míg a legnagyobb versenytársa, a Nike a májusban zárult üzleti évében 2,3 milliárd dolláros értékesítést ért el. Fontos kiemelni, hogy a két óriáscég felel a szektor bevételeinek 70 százalékáért.

A jelenlegi Nike szerződés alapján a United kevesebb, mint a harmadát kapja az Adidas által felkínált összegnek. Az amerikaiak évi fix 23,3 millió fontot fizetnek, plusz a Unitedes termékek értékesítéséből származó profit felét. Ez a 2012/13-as szezonban 38,6 millió font volt, ami a teljes bevétel 10,6 százalékát tette ki. Ennél nagyobb bevételre csak a Premier League közvetítési jogaiból (64 millió font) tett szert az angol sztárcsapat, azaz egyelőre a második számú forrásnak számít a klub életében.

Forrás: Manchester United, Investor.hu

A mezgyártó mellett egyébként mezszponzorát is leváltja a United, melyre éppen az augusztusban rajtoló szezonban kerül sor. Az új szponzorral, azaz a General Motorsszal 2012-ben kötött mezszponzori szerződés keretében a klub az elkövetkezendő 7 évben átlagosan 49 millió fontos bevételre fog szert tenni. Ezért pedig 2021-ig a Chevrolet lógója fog a United vörös mezén domborítani.

Welbeckék a mezszponzort már lecserélték. Forrás: Manchester United

Ennyit még soha senki nem kapott

Az ügylet révén ráadásul a vörös ördögöké lesz a világ legzsírosabb mezgyártói szerződése, hiszen a két és félszer nagyobb összeget tehet majd zsebre, mint a Real Madrid, a Barcelona, a Chelsea, vagy az év elején a Pumával szerződő Arsenal. Utóbbi szintén a Nike-tól pártolt át, itt azonban még nincsen vége a névsornak, ugyanis a 2015/16-os szezontól a Juventus is Adidasban fog játszani.

Forrás: Investor.hu

Miért futamodhatott meg a Nike?

Az egyik ok, ami a Nike megfutamodását eredményezhette az az, hogy még soha egyetlen futball klubnak sem fizettek mezgyártóként ekkora összeget, mint amit most az Adidas felkínált a Unitednek. Ennek megtérüléséhez ugyanis rengeteg Manchesteres mezt és egyéb relikviát kellene értékesíteni, ami akár nagy kockázatot is jelenthet annak fényében, ha az angol rekord bajnoknak nem sikerül visszakerülnie Európa elitjébe. A májusban zárult idényben ugyanis egyetlen egy nemzetközi kupasorozatba sem sikerült kvalifikálnia magát a csapatnak, ez pedig nagyban ronthatta az alkupozíciójukat.

Másrészt a jövedelemszerzés szempontjából sem jó hír a BL-től való távolmaradás, ugyanis az elmúlt évek bevételeinek 8-9 százaléka az elitsorozatból származott. A Deloitte elemzői szerint mintegy 50 millió fontos bevételkiesést szenvedhet el a klub a soron következő idényben. Ennek kiküszöbölésére érkezik a kispadra a holland válogatottal a brazíliai vébén bronzérmet szerző Louis van Gaal, aki akár 120-150 millió fontot is elkölthet a csapat megerősítésére az előzetes híresztelések szerint.

Van Gallra vár a feladat, hogy felrázza a Unitedet Forrás: AFP/Damien Meyer

Örültek a befektetők az Adidas érkezésének

Hatalmas ováció fogadta a régi-új mezgyártó érkezését, a United részvények árfolyama ugyanis közel 5 százalékot emelkedett a tegnapi kereskedés során a tengerentúlon. Ennél magasabban legutóbb David Moyes áprilisi menesztésekor állt az árfolyam.

Manchester United napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Az Adidas részvényesek is pozitívan fogadták a bejelentést, a német papír 2,7 százalékot emelkedett a hétfői kereskedésben. Ennek egy részét azonban ma már vissza is adta a részvény, miután 0,9 százalékos csökkenést mutat az árfolyama. A Unitedet elveszítő Nike-nál nem estek kétségbe, a rossz hírek ellenére ugyanis 0,9 százalékot emelkedett a sportszergyártó árfolyama.

Adidas napi grafikon (Xetra) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Ha bővebben kíváncsi arra, hogy mit gondolunk a sportszergyártókról, illetve egyéb befektetési lehetőségekről, akkor nagy szeretettel várjuk az Investor.hu júliusi befektetői klubjára.