Varga: 110 milliárdot zárol a kormány

Vágólapra másolva!
A hiánycél csak megszorítással tartható.
Vágólapra másolva!

A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból azért, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány a GDP arányában – mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács konferenciáján hangsúlyozta, hogy a zárolás a családokat, a vállalkozásokat nem, csak a kormányzati kiadásokat érinti.

Biztonsági intézkedés

A biztonsági intézkedésre azért van szükség, mert a kedvező gazdasági adatoknak államháztartási szempontból vannak kedvezőtlen hatásaik is. A vártnál alacsonyabb infláció negatívan érinti a költségvetést, mivel a jövedéki adó, valamint az áfa-bevételeknél elmaradást okozott – mondta Varga Mihály.

A költségvetés bevételeinek és kiadásainak időarányos alakulása alapján elérhető 2014-ben a 2,9 százalékos GDP-arányos hiány - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.

A bevételek jól alakulnak

Kovács Árpád szerint a bevételi oldalon a kedvező gazdasági folyamatok és az adórendszer stabilizálódása következtében nem látszanak jelentős kockázatok, a kiadási oldalon pedig érvényesülnek a kormányzat korábban meghozott (például a nyugdíjrendszert, a gyógyszerkiadásokat érintő) strukturális intézkedései.

A kiadásokkal vigyázni kell

A hiánycél tartásának feltétele a kiadások feletti erős kontroll, vagyis hogy a kiadások növekedése összességében ne lépje túl az Országvédelmi Alapban lévő tartalékot, mondta a KT elnöke. Kovács Árpád az államadósság hosszú távú, előírt csökkenésével kapcsolatban lát kockázatokat.