310 alatt a forint

EURHUF napi grafikon
Vágólapra másolva!
A tegnapi jelentős forintgyengülést követően ma kisebb erősödés jeleit mutatja a hazai fizetőeszköz az euró ellenében.
Vágólapra másolva!

16:45 - Már 310 alatt a forint

  • Délután négy óra előtt nem sokkal ismét 310 alá süllyedt a forint euróval szembeni árfolyama. A tegnapi 311,5 feletti árfolyamot így ma szépen lassan ledolgozta a forint, és csaknem visszakerült a gyengülést megelőző 309,5 körüli szintekre.

11:49 - Erősödéssel próbálkozik a forint

  • Amíg tegnap este 311,5 felett is járt az EURHUF, addig ma délelőtt 310,5 közelében ingadozott az árfolyam. A forint nagy gyengülését Varga Mihály nyilatkozata és az orosz feszültségek váltották ki csütörtökön.
  • Július elején járt hasonló szinteken a forint árfolyama, akkor azonban a 312-es szint gátat képezett a további gyengülésnek, ami akár a 314-es szintig is tarthatott volna. Itt legutóbb február-március környékén járt tartósan is az EURHUF. A forintgyengülést egyébként a június eleje óta tartó emelkdő trend is erősíti, ennek eleste esetén lehet arra felkészülni, hogy újra 305-307 közelébe kerüljön az árfolyam.
EURHUF napi grafikon Forrás: AmiBroker, investor.hu
  • Az elmúlt egy hónapot tekintve nem muzsikált túl fényesen a forint az euró ellenében az európai fejlődő piaci devizákat figyelve csak az orosz rubel áll rosszabbul, igaz amíg előbb 1,1, addig utóbbi 1,2 százalékot gyengült. Eközben a lengyel zloty és a horvát kuna is csak 0,2-0,4 százalékos gyengülésen ment keresztül.
Forrás: Investor.hu